Kézilabda: Iváncsik Tamás a León elleni visszavágón sem játszhat

2013.03.21. 07:27
Egyik alapembere, Iváncsik Tamás nélkül három góllal győzött az MKB Veszprém a férfi kézilabda BL-nyolcaddöntő első, leóni mérkőzésén. A jobbszélső sérülése javul, de a lábát még néhány hétig kímélnie kell, így a visszavágón sem léphet pályára.

„Hat napja rándult meg a bokám, azóta szépen javul. A leóni elutazást megelőző utolsó tréningen Renato Suliccsal véletlenül összerúgtunk. Az én bokám bánta, horvát beállósunknak szerencsére nem lett baja – mondta Iváncsik Tamás a Nemzeti Sportnak. – A jó hír az volt, hogy nem kell megműteni., pedig csúnyán megdagadt és fájt is. Aztán készítettek a bokámról Veszprémben néhány röntgenfelvételt, elvittem őket régi orvosomhoz, a győri Balogh Péterhez, aki megerősítette, nincs se törés, se szakadás. Erős rándulással megúsztam.”

Iváncsik Tamás a León elleni visszavágón nem kockáztatja meg a korai visszatérését, a legjobb esetben a Magyar Kupa négyes döntőjén lesz bevethető.

„Szívesen mondanám, hogy már szombaton, a León elleni visszavágón, de nem szeretnék kockáztatni. Ugyanis jelentős lenne a rásérülés veszélye, ha nem pihenném ki ezt a fránya rándulást – folytatta a szélső. – Mágneses és lézeres kezelésekre, gyógymasszázsra járok, és már bátran sétálhatok, sőt autót is vezethetek. Az edzéseken elkerülhetetlen felugrásokat, kitámasztásokat és a futógyakorlatokat azonban még mellőznöm kell. A három hétig tartó gyógyulásból már csak kettő van hátra.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Kézi BL: elkészültek a csoportkör kalapjai – a Győr, az FTC, a Veszprém és a Szeged is várja ellenfeleit

Kézilabda
2026.06.25. 13:05

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik