Női kézi: a váciak megsiratták az elszalasztott lehetőséget

Vágólapra másolva!
2013.03.19. 14:27
Nagy lehetőséget szalasztott el a Váci NKSE női kézilabdacsapata, miután a párizsi vereséggel nem jutott be a KEK elődöntőjébe, amit meg is sirattak a lányok. Gulyás István edző szerint a tízes skálán jár a nyolcas csapatának a menetelésért, míg játékosa, Klivinyi Kinga gyengébbnek látta ellenfelüket a korábbi körben kivert Podravkánál. A váciak a Digi Sport Reggeli Start című műsorában értékelték a nemzetközi szereplést.

„Sírtak a lányok, megérdemeltünk volna kicsit szerencsésebb végkimenetelt, mert küzdöttek rendesen. A sorsolás előtt ezt a párizsi ellenfelet szerettük volna, most sem látom másként, csakhogy ezúttal tőlünk esett ki két fontos játékos és ezt a végjátékban nem bírtuk ki, birkóztunk, szenvedtünk. Éjszaka, utólag azon gondolkodtam, hogy a szélsőnket beljebb kellett volna hoznunk" – mondta Gulyás István vezetőedző.Gulyás István vezetőedző.

A visszavágón 11 gólt szerző Klivinyi Kinga úgy vélte: „Mindent megtettünk, mégsem sikerült a továbbjutás, pedig a csapatnak még sosem adatott meg a KEK-ben a négybe kerülés, ezt sirattuk meg. Élni kellett volna a lehetőséggel. Szerintem ez a francia együttes jóval gyengébb volt az előző körben kivert Kaproncánál, viszont a visszavágó második félidejében megleptek minket, emberfogással követtek engem végig."

„Kinga hite hiányzott talán a többiekből, nem tudták őt tehermentesíteni, bepánikoltunk a végére. Abban viszont vitatkoznék Kingával, hogy a Kapronca sokkal erősebb lenne, a franciák védekezésben igenis komoly szintet ütnek meg. Ami minket illet, az egész KEK-menetelésünkre 7-est, 8-ast adok az egész csapatnak. Ennek a társaságnak még sokat kellene együtt játszania az előrelépéshez, a közös hét-nyolc hónap roppant kevés. A jövőről azonban még nem sokat tudunk, folynak a különböző tárgyalások" – tette hozzá a váciak trénere.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 20:41

Nagyon simán verte a Vác az Orosházát a női kézi Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.06. 18:27

Kézilabda: nagy potenciál rejlik az ifjúsági fiúválogatottban

Utánpótlássport
2025.11.04. 14:45

NS-Képeslap: Ékszerdoboz a Pitypalatty-völgyben

Minden más foci
2025.08.30. 10:00
Ezek is érdekelhetik