Férfi kézi Eb-sel.: egy pont kell a biztos magyar továbbjutáshoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.07. 20:12
Miután Szlovákia pályaválasztóként kétgólos győzelmet aratott Lettország ellen a férfi kézilabda Európa-bajnokság selejtezőjében, a 4. csoportban második helyen álló magyaroknak a hátralévő két mérkőzésen – Lettországban, illetve itthon Szlovákia ellen – egy pont kell a biztos kijutáshoz a dániai rendezésű, 2014-es kontinensviadalra, amelyre a csoport első két helyezettje kvalifikálja magát.



Bár mindez csak matematika, hiszen riválisainknak ebben az esetben még a horvátokat is le kellene győzniük, a két bravúrra pedig nagyon kevés az esély. Lényegében semmi, tehát a mieink Eb-résztvevőknek tekinthetők.

Bár mindez csak matematika, hiszen riválisainknak ebben az esetben még a horvátokat is le kellene győzniük, a két bravúrra pedig nagyon kevés az esély. Lényegében semmi, tehát a mieink Eb-résztvevőknek tekinthetők.

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt a helyezésekről.

FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 4. FORDULÓ

Szlovákia–Lettország 27–25 (12–14)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK

Horvátország–Magyarország 30–26 (15–9)
Az állás: 1. Horvátország 6 pont, 2. Magyarország 6, 3. Lettország 2, 4. Szlovákia 2

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06
Ezek is érdekelhetik