Győr: ősztől építik, egy év múlva átadják az ötezres arénát

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2013.04.11. 09:48
Ősszel elkezdik építeni, s egy évvel később már át is adhatják az ötezer ember befogadására alkalmas győri arénát – idézi Borkai Zsolt polgármestert, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét csütörtöki számában a Kisalföld.

Hat éve kereste a létesítmény helyét, a Magvassy-csarnok szomszédsága mellett szólt a legtöbb szakmai érv, „a jelenlegi közlekedési és parkolási gondokat pedig az aréna felépítésével együtt megoldjuk" – mondta a sport- és városvezető a lap szerint.

A komplett tanulmányterv heteken belül elkészül, arról júniusban dönthet a kormány, amely – mint arról Borkai Zsolt március 27-i bejelentése nyomán az MTI korábban beszámolt – vállalná a munkálatok négy-ötmilliárd forintos költségeit.

Amennyiben a sportcsarnok megépül, úgy a női kézilabdázóknak sem kell már albérletben rendezniük az olyan jelentős meccseket, amilyen a mai, Valcea elleni BL-elődöntő lesz. Mint ismeretes, Görbicz Anitáék a nagy érdeklődésre való tekintettel ma már a győrinél nagyobb veszprémi csarnokban fogadják a román csapatot.

 

 

Legfrissebb hírek

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:18

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09

Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:46

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

A MOB alapszabály-módosítást kezdeményez a Szilágyi Zoltán-ügy kapcsán

Egyéb egyéni
2026.06.19. 15:57

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
2026.06.13. 18:44