Férfi kézi NB I: PLER-Budapest néven indul az új csapat

MTI MTIMTI MTI
2013.06.20. 19:35
A PLER és az FTC férfi kézilabda-szakosztályainak két héttel ezelőtt bejelentett szétválást követően eldőlt, hogy előbbi csapat PLER-Budapest néven szerepel az NB I-ben.

A klub csütörtöki közleménye szerint az első osztálybeli indulás jogát, valamint a Budapest névhasználatot a pestszentlőrinci csapat örökölte.

A csapat edzője Zsiga Gyula lesz, akinek egy évvel meghosszabbították a szerződését. Ezen kívül a PLER-Budapest megállapodott a folytatásról Bakos György csapatkapitánnyal, és a következő szezonban is a gárdát erősíti Bak Sándor, Marczinkó Máté, Auth Márton, Jakub Mikita, Rév Mátyás és Zsiga Dénes.

Az FTC és a PLER két szakosztálya 2011-ben egyesült azzal a céllal, hogy együtt nagyobb eséllyel tartsák életben a fővárosi férfi kézilabdasportot, legalábbis az élvonal szintjén.

Az együttműködés előtt, a 2009/10-es idényben a PLER az ötödik, az FTC a kilencedik, míg a 2010–2011-es évadban az FTC a harmadik, a PLER pedig a nyolcadik volt. Az első közös szezonban (2010–2011) az FTC-PLER – mint egyetlen fővárosi NB I-es gárda – hetedik, legutóbb pedig ötödik lett.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56