Női kézi BL: az FTC és az Érd is megrendezné a selejtezőtornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.23. 11:25
Kiemelése és selejtezős együttesei már vannak a női kézilabda Bajnokok Ligájának, hivatalos versenykiírása még nincs. Pedig hamarjában be kellene nevezniük a csapatoknak, elvégre jövő csütörtökön készítik a selejtezőtornák csoportbeosztását. Ezekben két magyar csapat, az ÉTV-Érdi VSE és az FTC-Rail Cargo Hungaria is érdekelt, sőt mindkettő meg is rendezné a selejtezőt, de az egyelőre rejtély, hogy miképp tehetnék meg. Erről ugyanis az európai szövetség nem tájékoztatta őket. De azért reménykednek.

„Nem tartanám ésszerűtlennek, hogy ha már egy csoportba kényszerülnek az azonos országbeli csapatok, legalább a rendezés lehetőségét megadják nekik, hogy ne verjék őket magas utazási költségekbe – vélte Jeney Zsolt Ákos, az FTC elnöke. – Szeretnénk megrendezni a tornát, ha felkérnek, nem ugrunk el, ha pályázni kell, pályázunk, ha sorsolnak, reménykedünk: akárhogy is, már hétfőn tudatjuk az európai szövetséggel, még így is, hogy nem ismerjük a feltételeket, örömmel otthont adnánk a selejtezőtornának.” Jeney Zsolt Ákos, az FTC elnöke. – Szeretnénk megrendezni a tornát, ha felkérnek, nem ugrunk el, ha pályázni kell, pályázunk, ha sorsolnak, reménykedünk: akárhogy is, már hétfőn tudatjuk az európai szövetséggel, még így is, hogy nem ismerjük a feltételeket, örömmel otthont adnánk a selejtezőtornának.”

A ferencvárosiak nincsenek ezzel egyedül, Érden is mindent megtennének a rendezésért, főleg ha tudnák, mit is takar az a „minden”.

„Pontosan nem tudjuk, mi kell a rendezéshez, de készek vagyunk vállalni a feladatot, ha úgy alakul – jelentette ki Tekauer Norbert, az érdiek klubelnöke, aki szintén egymásnak ellentmondó információkkal rendelkezik a feltételekről. – Volt már példa sorsolásra is, de arra is, hogy az első kalapba sorolt csapatot kérték fel a rendezésre, szóval nem tudjuk, mire számítsunk. Így vagy úgy, a hét második felében azzal utazunk ki Bécsbe, hogy ha kapunk rá lehetőséget, készen állunk a házigazdaszerepre.”

A klub csarnoka, a Batthyány iskola tornaterme egyébként aligha volna alkalmas a rendezésre, de miután a tervek szerint az augusztus eleji junior világbajnokság jó néhány mérkőzését már a megnyitásra váró érdi csarnokban rendeznék, aligha volna akadálya, hogy a szeptemberi BL-selejtezőt is a minden igényt kielégítő arénában tartsák.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 órája

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15
Ezek is érdekelhetik