Kézilabda: kedden kiderül, ki irányítja a női válogatottat

MTI MTIMTI MTI
2013.07.08. 11:24
null
A kapitányválasztáskor az is fontos szempont lesz, kit látnának szívesen a játékosok a kispadon (Fotó: Mirkó István, archív)
A Magyar Kézilabda-szövetség kedden dönti el, kit nevez ki ideiglenesen a női kézilabda-válogatott élére a leukémiával kezelt Karl Erik Böhn helyére. A legnagyobb esélye Hajdu Jánosnak van arra, hogy a decemberi szerbiai világbajnokságon a kispadra üljön.

A norvég szakemberrel a csapat tavaly Európa-bajnoki bronzérmes volt, majd idén év elején kiderült, Böhn súlyos beteg. A kezelések első fázisa után az MKSZ vezetése még reménykedett abban, hogy a kapitány vezetheti együttesét a decemberi világbajnokságon. Csakhogy amikor Böhn először, júniusban kijöhetett a kórházból, elmondta: szinte biztos, hogy nem tud ott lenni a vb-n, nagyon gyenge, ráadásul még csontvelő-átültetés várt rá.

Tekintettel arra, hogy a válogatottnak nem kellett selejteznie a vb-re, az első foglalkozásra csak augusztusban vagy szeptemberben kerül sor, így volt-van idő megtalálni azt a szakembert, aki leülhet a kispadra.

Böhn segítője, Siti Beáta jelezte: ő még nem érzi magát olyan kaliberű edzőnek, aki egyedül képes lenne vezetni a válogatottat, ám – ha számítanak rá – szívesen dolgozik a mindenkori kapitány keze alá.

SZAVAZÁS

Ki helyettesítse Karl Erik Böhnt a női kézilabda-vb-n a magyar válogatott kispadján?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ekkor került képbe Hajdu János, a szövetség korábbi szakmai igazgatója, aki volt már mind a női, mind a férfiválogatott kapitánya, ráadásul „beugróként” is. 2008-ban, a pekingi olimpia selejtezőjén ő dirigálta a női együttest, amellyel az ötkarikás játékokon negyedik lett. Két héttel később már a férfiválogatottat irányította, a csapat pedig a 2009. januári horvátországi világbajnokságon a hatodik helyen végzett. Az 59 éves Hajdu jelenleg a Magyar Nemzeti Kézilabda Akadémián a női szakág igazgatója, ezenkívül az Európa-bajnokságra készülő női juniorválogatott szövetségi edzője.

A keddi kapitányválasztó elnökségi ülésen Németh András is szóba kerülhet lehetséges utódként, ő a 2005-ös szentpétervári vb-n bronzéremig vezette a női csapatot, jelenleg pedig nincs klubja, miután nyáron elhagyta az osztrák Hypo NÖ-t.

Elképzelhető olyan megoldás is – bár csak ideiglenesen –, hogy a két legerősebb magyar klub, a Bajnokok Ligájában címvédő, bajnok Győri Audi ETO KC, valamint a bajnoki ezüstérmes FTC-Rail Cargo Hungaria közösen adna kapitányt, vagyis az Ambros Martín, Elek Gábor kettős vezetné a válogatottat a decemberi szerbiai vb-n.

Arról már korábban elnökségi döntés született, hogy szétválasztják a klubedzői és a kapitányi posztot, ám egy-egy nagy torna erejéig az élet felülírhatja ezeket a határozatokat.

NEM LESZ MEGLEPETÉS
A Nemzeti Sport mai, több forrásból is megerősített értesülései szerint nem várható meglepetés a holnapi bejelentés alkalmával – Hajdu János lesz a szövetségi kapitány. Részleteket itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28