Férfi kézi: Mocsai Tamás már edz, hamarosan futhat is

2013.08.15. 10:44
Két hétig teljes tétlenségre volt ítélve Mocsai Tamás, a Hannover és a magyar kézilabda-válogatott jobbátlövője, aki július utolsó napján szenvedett ujjtörést. Jelenleg már edz ugyan, de visszatérésére még várnia kell, így több fontos felkészülési tornán, de még a bajnoki rajton sem léphet pályára.

„A felkészülés kellős közepén, az egyik tesztmérkőzésünkön kaptam ütést a jobb, azaz nem a lövő kezemre, amely akkor nem is fájt annyira, mint a meccs után, amikor kissé megpihent. Másnap kiderült, műteni kell. De ezen már túltettem magam, sokkal jobban bánt a sok kiesett idő – nyilatkozta Mocsai Tamás, aki az erőnléti tréningeket orvosi engedéllyel, óvatosan már megkezdhette, ám fémcsavarral és -lemezkével rögzített ujjára nagyon kell vigyáznia. – Úsznom és kerékpároznom már szabad, valamint a bal kezemet is erősíthetem, hamarosan futhatok is, ám az igazi tréningeken, vagyis a labdás gyakorlatokon szeptember elejéig nem vehetek részt. A legnagyobb gond, hogy közben elkezdődtek a fontos felkészülési tornák, egy hét múlva rajtol a német bajnokság is, és nekem két-három fordulót, de lehet, hogy még többet ki kell hagynom. Edzőnk, Christopher Nordmeyer azt mondta: ne őrlődjek, hasonló baleset mást is érhet, a csapat megoldja a feladatait a bajnokság elején nélkülem is.” Mocsai Tamás, aki az erőnléti tréningeket orvosi engedéllyel, óvatosan már megkezdhette, ám fémcsavarral és -lemezkével rögzített ujjára nagyon kell vigyáznia. – Úsznom és kerékpároznom már szabad, valamint a bal kezemet is erősíthetem, hamarosan futhatok is, ám az igazi tréningeken, vagyis a labdás gyakorlatokon szeptember elejéig nem vehetek részt. A legnagyobb gond, hogy közben elkezdődtek a fontos felkészülési tornák, egy hét múlva rajtol a német bajnokság is, és nekem két-három fordulót, de lehet, hogy még többet ki kell hagynom. Edzőnk, Christopher Nordmeyer azt mondta: ne őrlődjek, hasonló baleset mást is érhet, a csapat megoldja a feladatait a bajnokság elején nélkülem is.”

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
18 órája

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28