Férfi kézi: válogatott kapust igazolt decemberig a Gyöngyös

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.03. 12:45
A korábban a válogatottban is szereplő Liszkai Szilveszter a Gyöngyös férfi kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a gykk.hu. A kapus december végéig szóló szerződést kötött az együttessel.

„Nehéz helyzetbe kerültünk kapusfronton a szezon kezdete előtt – nyilatkozta Kotormán Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub szakosztály-igazgatója. – Hudák Henrik térdműtétje után még nem épült fel teljesen, ráadásul a napokban porcműtéten esett át Holló Balázs és Tamási Zsolt is. Így az egyetlen bevethető kapusunk a tizenhét esztendős Holló Márk, aki a felkészülési mérkőzések során ugyan jól oldotta meg a feladatát, mégsem engedhettük meg, hogy egyetlen kapussal vágjunk neki a bajnokságnak. Mivel Tamási és Holló felépülése öt-hat hetet vesz igénybe, és az év végére várhatóan Hudák is visszanyeri a formáját, december végéig szóló szerződést kötöttünk Liszkai Szilveszterrel.”

Kotormán hozzátette: a szerződés mindkét fél számára előnyös, hiszen Liszkai a megkereséskor még klubot keresett, most pedig a magyar élvonalbeli bajnokság erős középcsapatának keretében bizonyíthatja, hogy továbbra is válogatott formában lévő játékos. Kotormán hangsúlyozta, hogy a folytatást a jelenlegi kapusokkal képzeli el a klub, de a kialakult helyzetben nem volt más választás, mint egy új kapuvédő szerződtetése.

„Nagyjából az egész csapatot ismerem korábbról, van, akivel már játszottam is együtt. Ráadásul a nyáron, amikor klubot kerestem, Gulyás Istvántól kértem edzéslehetőséget, így már dolgoztam is együtt a srácokkal néhányszor. Ellenfélként többször is jártam már Gyöngyösön, és a válogatottal is többször edzőtáboroztunk itt, úgyhogy nem teljesen ismeretlen a környezet. Gulyás Istvánt már régről ismerem, így tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban, a srácok nagyon jól fogadtak, most azon vagyunk, hogy közösen a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni” – mondta új csapatáról és edzőjéről Liszkai a gykk.hu-nak.Kotormán Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub szakosztály-igazgatója. – Hudák Henrik térdműtétje után még nem épült fel teljesen, ráadásul a napokban porcműtéten esett át Holló Balázs és Tamási Zsolt is. Így az egyetlen bevethető kapusunk a tizenhét esztendős Holló Márk, aki a felkészülési mérkőzések során ugyan jól oldotta meg a feladatát, mégsem engedhettük meg, hogy egyetlen kapussal vágjunk neki a bajnokságnak. Mivel Tamási és Holló felépülése öt-hat hetet vesz igénybe, és az év végére várhatóan Hudák is visszanyeri a formáját, december végéig szóló szerződést kötöttünk Liszkai Szilveszterrel.”

Kotormán hozzátette: a szerződés mindkét fél számára előnyös, hiszen Liszkai a megkereséskor még klubot keresett, most pedig a magyar élvonalbeli bajnokság erős középcsapatának keretében bizonyíthatja, hogy továbbra is válogatott formában lévő játékos. Kotormán hangsúlyozta, hogy a folytatást a jelenlegi kapusokkal képzeli el a klub, de a kialakult helyzetben nem volt más választás, mint egy új kapuvédő szerződtetése.

„Nagyjából az egész csapatot ismerem korábbról, van, akivel már játszottam is együtt. Ráadásul a nyáron, amikor klubot kerestem, Gulyás Istvántól kértem edzéslehetőséget, így már dolgoztam is együtt a srácokkal néhányszor. Ellenfélként többször is jártam már Gyöngyösön, és a válogatottal is többször edzőtáboroztunk itt, úgyhogy nem teljesen ismeretlen a környezet. Gulyás Istvánt már régről ismerem, így tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban, a srácok nagyon jól fogadtak, most azon vagyunk, hogy közösen a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni” – mondta új csapatáról és edzőjéről Liszkai a gykk.hu-nak.

Az 1987-es születésű Liszkai Szilveszter Veszprémben nevelkedett, 2003 és 2012 között a bakonyi gárda keretében játszott, egy-egy szezont kölcsönben töltött Tatabányán és Szegeden. Az MKB Veszprémmel bajnoki címet ünnepelhetett, és többször magára ölthette a válogatott mezét is. Tavaly Romániába szerződött, az élvonalbeli bajnokságban ezüstérmes Stiinta Bacau csapatához került, amellyel ismét második helyen végzett a tabellán, az EHF-kupában pedig a legjobb tizenhat közé jutott.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézi: északmacedón átlövőt igazolt a Tatabánya

Kézilabda
2026.01.27. 09:52

Fiatal szerb irányítót igazolhat a One Veszprém – sajtóhír

Kézilabda
2026.01.23. 10:27

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézilabda NB I: kicsit lutri volt, de a Gyöngyös edzője végig hitt a csapatában

Kézilabda
2026.01.04. 20:34
Ezek is érdekelhetik