Női kézi BL: három újonc és négy korábbi bajnok a mezőnyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.18. 13:41
Hétvégén befejeződtek a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezői, és kialakult a főtábla mezőnye. A tizenhat csapat között két magyar együttest (Győri ETO, FTC) találunk, rajtunk kívül még a németek (Thüringer, Leipzig) delegálnak két együttest a csoportkörbe.

Három újonc van a mezőnyben a Bera Bera, a HCM Baia Mare és a Vardar Szkopje személyében, míg négyen (a címvédő Győri ETO-n kívül a Podgorica, a Larvik és a Hypo) már megnyerték korábban a trófeát. A Viborgnak erre már nem lesz esélye ebben a szezonban, ugyanis a HCM Baia Mare búcsúztatta a selejtezőben. Mint ahogy egy másik dán együttest, a Holstebrót is, így csak a Midtjylland maradt az északiaktól. A nagybányaiak lesznek az egyetlen román résztvevők a főtáblán, míg orosz csapatot egyáltalán nem találhatunk a 16 között. Újra lesz francia, macedón, spanyol és lengyel együttes a csoportkörben.

NŐI KÉZILABDA BL, A FŐTÁBLA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT: Győri Audi ETO KC,
Thüringer HC (német), Hypo NÖ (osztrák),
Baia Mare (romániai)
B-CSOPORT:
Buducsnoszt (montenegrói), Midtjylland (dán), Lublin (lengyel), Ferencváros C-CSOPORT: Krim Ljubljana (szlovén), Metz (francia), Sävehof (svéd), HC Leipzig (német)
D-CSOPORT: Larvik (norvég), Balonmano Bera Bera (spanyol), Podravka Vegeta (horvát), Vardar Szkopje (macedón)

Legfrissebb hírek

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
2026.06.08. 11:22

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
2026.06.07. 22:35

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
2026.06.07. 22:14
Ezek is érdekelhetik