A „brazil válogatott” Győrbe látogat

2013.10.05. 12:37
null
Két éve Heidi Lökéék 8 góllal legyőzték Győrben a Hypót (Fotó: Korponai Tamás)
Szombaton 18.30-kor kezdi meg remélhetőleg minél hosszabb menetelését a női kézilabda Bajnokok Ligájában a címvédő Győri Audi ETO KC. Görbicz Anitáék ellenfele az A-csoport nyitó találkozóján a brazil válogatottra épülő osztrák Hypo Niederösterreich lesz.

 

 

DUPLA ESÉLLYEL – NÉGY KÖZÉ INDUL AZ ETO ÉS AZ FTC
A női kézilabda BL 2013–2014-es idényét beharangozó írásunkat itt olvashatja.

Nem kevesebb mint nyolc brazil légiós található a Hypo keretében, az örökös osztrák bajnokcsapatnak ráadásul a brazil válogatott szövetségi kapitánya, a dán Morten Soubak az edzője. A nyolcszoros BEK/BL-győztes együttes legnevesebb játékosa Alexandra do Nascimento, akit 2012-ben az év játékosának választottak a nemzetközi szövetségnél.

„A célunk ugyanaz, mint a legutóbbi szezonban volt: továbbjutni a csoportból – nyilatkozta a brazil jobbszélső klubja honlapjának. – Az előző idényben ez nem sikerült, ám néhány hónappal később megnyertük a KEK-et. Kemény edzések és sok felkészülési mérkőzés van a hátunk mögött, ám az ezeken elért jó eredmények nem garantálják, hogy a BL-ben is jól szerepelünk majd. A csoportunk nagyon erős, de nagyra törőnek kell lennünk, és talán szerezhetünk néhány meglepetést.”

Az első meccsükön reményeink szerint nem lesz semmiféle meglepetés, már csak azért sem, mert a győriek közül mindenki bevethető állapotban várja a BL-rajtot. Felépült tehát Görbicz Anita és Kovacsics Anikó is, de az ETO vezetőedzője, Ambros Martín szerint arra is felkészültek, ha irányítóik ne adj' isten ismét kidőlnének. Ez esetben Hornyák Ágnesre, illetve Raphaëlle Tervelre hárulnának szervezői feladatok.

A spanyol szakember szinte lehetetlennek tartja az előző idényben mutatott remeklésük megismétlését.

„Amit tavaly véghezvittünk – és nemcsak a három aranyéremre gondolok, hanem arra is, hogy a szezon során mindössze egyszer kaptunk ki – az valóban fantasztikus volt, és szinte lehetetlen megismételni – nyilatkozta Martín a gyorietokc.hu-nak. – Az idei célunk az, hogy kis lépésekben gondolkodunk és próbálunk előrehaladni, javulni napról napra. Továbbá nagyon fontos, hogy mindig az aznapra koncentráljunk, sem a múlt, sem a jövő nem számít egy-egy mérkőzésen.”

A két csapat a 2011–2012-es szezonban is egy csoportban szerepelt: a Győr Ausztriában 29–27-re kikapott, utána viszont hazai pályán 37–29-re legyőzte az akkor még Németh András által irányított Hypót.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
SZOMBAT

Győri Audi ETO KC–Hypo NÖ (osztrák) 18.30 (tv: Digi Sport1)
VASÁRNAP
Thüringer HC (német)–HCM Baia Mare (román) 15.00

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57