Női kézi: Böhn szervezete teljesen rákmentes, hazatérhet

B. M.B. M.
2013.11.25. 20:18
null
Karl Erik Böhn gyógyulása szerdán mérföldkőhöz ér: hazatérhet a kórházból (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
„Nemrég kaptam a hívást az orvosomtól, hogy az utolsó tesztem is negatív lett, vagyis tökéletesen rákmentes a szervezetem” – újságolta a Nemzeti Sportnak Karl Erik Böhn, miközben – a szó legszorosabb értelmében – egészségügyi sétáját tette az oslói estében.

 

„Még elég gyenge vagyok, nagyjából egy kilométert bírok gyalogolni, most is a szanatórium meg a közeli stadion között gyalogolok. De ezek a séták is ahhoz kellenek, hogy minden nappal erősebb legyek. Az a legfontosabb, hogy végképp magam mögött hagytam a leukémiát, szerdán pedig végre csomagolhatok és hazamehetek” – újságolta a friss híreket a szakember.

Ennél pedig nincs fontosabb. A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányánál még februárban diagnosztizáltak leukémiát, azóta túlesett négy kemoterápián, egy csontvelő-átültetésen, heteket töltött mesterséges kómában, és egy időben nem sok esélyt adtak a felépülésére. Ám a hétfői, utolsó vizsgálatok eredménye a lehető legjobb eredményt hozta: Karl Erik Böhn legyőzte a betegséget.

A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN A SZAKEMBER ELÁRULJA, HOGY MILYEN TERVEI VANNAK A KÖZELJÖVŐRE, ÉS MIKOR KÉSZÜL ÚJRA EDZÉST TARTANI A NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTTNAK. LEGJOBBJAINK JELENLEG HAJDU JÁNOS IRÁNYÍTÁSÁVAL KÉSZÜLNEK A SZERBIAI VB-RE, A MEGBÍZOTT KAPITÁNY BESZÁMOL A BALMAZÚJVÁROSI TÁBOR LEGÉGETŐBB FELADATAIRÓL!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek

Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54

Kézilabda: Takács Maja három fronton is segítette a Győri ETO-t

Utánpótlássport
2026.06.17. 13:01
Ezek is érdekelhetik