Kézilabda: a kosár Euroliga formájára alakíthatják a BL-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.21. 13:59
A kosárlabda Euroliga Top 16-os szakaszához hasonlóra alakíthatják át a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő küzdelemsorozatát – mondta Vetési Iván, az MKSZ elnöke.

„Több kezdeményezés is ismert a férfi Bajnokok Ligája forgatókönyvének átalakításával kapcsolatban, de a jónak tűnő javaslatok is kisebb-nagyobb finomításra szorulnak" – mondta Vetési, aki szerint a 16 csapatos „elitligában” csak egy magyar klubnak jutna hely.Vetési, aki szerint a 16 csapatos „elitligában” csak egy magyar klubnak jutna hely.

A kosárlabda Euroligában a 24 csapatos első körből továbbjutókat két nyolccsapatos csoportra osztják, mindenki kétszer játszik mindenkivel a csoportján belül, majd az első négy-négy helyezett jut a kieséses szakaszba. Vetési szerint így mindkét csoportba egy-egy spanyol és német klub kerülne, a maradék hat-hat csapatot 12 ország legjobbjai tennék ki, köztük lenne a magyar bajnok is.

„Ami a másik elképzelést illeti, nem tűnik túl jónak a jelenlegi huszonnégyes indulói létszám harminckettőre emelése, mert ez a mezőny felhígulásához vezethet. Gondoljunk arra, hogy a csoportselejtezőkben jelenleg résztvevő együttesek között is akadnak olyanok, amelyek mindegyik meccsüket elveszítik és pont nélkül búcsúznak. A magyar szövetség a viták következő fordulóiban csak olyan javaslatokat szándékozik felkarolni, amelyek egyértelműen a hazai kézilabdázás és az érintett klubcsapatok ügyét szolgálják" – hangsúlyozta Vetési Iván.
Legfrissebb hírek

Szép emlékekkel tér vissza Párizsba a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 9:18

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
2026.02.23. 12:54

Már nem szabad hibáznia az Építőknek, ha Kölnről álmodik

Kézilabda
2026.02.19. 09:53

Későn ébredt fel a Szeged, nyolc góllal kapott ki otthon a Barcától

Kézilabda
2026.02.18. 20:11

Imanol Garciandia: A Barca sem legyőzhetetlen!

Kézilabda
2026.02.18. 06:40

Ligetvári Patrik: Számunkra minden mérkőzés kulcsmeccs

Kézilabda
2026.02.14. 07:17
Ezek is érdekelhetik