Elek Gábort nem érdekli a Viborg problémája

Vágólapra másolva!
2014.03.03. 16:27
null
Tomoriék a 2012-es KEK-döntőben is lebirkózták a Viborgot (Fotó: Mirkó István)
Hétfőn ismerős helyen, a dániai Viborgban lesz fellépése a Ferencváros női kézilabdacsapatának a KEK negyeddöntőjének első mérkőzésén. Ismerős a helyszín, hiszen a 2010–2011-es nyolcaddöntőben és a 2011– 2012-es döntőben is találkozott a két együttes, és az FTC mindkét említett KEK-kiírást megnyerte.

 

„Szeretünk Viborgba járni, jó a szállás, a körülményekre sem lehet panaszunk, és szép emlékek kötnek a városhoz – ismerte el Elek Gábor, a zöld-fehérek edzője. – Ettől függetlenül nagy és nemes feladat előtt állunk, mert teljesen azonos erejű csapatok találkoznak. Ötven-ötven százalék esélye van a továbbjutásra mindkét együttesnek, a pillanatnyi forma, néhány apróság dönthet. Nem nagyon látok erősebb ellenfelet a dánoknál a mezőnyben, ezért jobban örültem volna valamelyik orosz csapatnak.”

A Fradi múlt szerdán már a közelgő KEK-csata jegyében imponáló védekezéssel győzte le 32–19-re a Siófokot, ami azért is fontos, mert Dániában is a szilárd védelem eredményezhet sikert. Csakhogy ezzel a dán bajnokság éllovasa, a Viborg is jól áll.

„Nagyon erős csapat stabil védekezéssel, amely zárt, magas hatos falra épül – dicsérte az ellenfelet Elek. – Nehéz lesz áttörni, átlőni a védelmét. Támadásban erős a belső hármasa, Louise Burgaard, Isabelle Gulldén és Szanja Damnjanovics trióját jól egészíti ki Linnea Torstensson és Muna Sebbah.”

Sebbah az Odense elleni hétközi bajnokin (27–27) rosszul esett, beütötte a fejét, állítólag egy időre az eszméletét is elveszítette. Kórházba szállították, de Elek Gábor nem gondolja, hogy olyan súlyos lenne a tunéziai irányító sérülése, hogy ne tudna pályára lépni. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Viborg kapcsán az elmúlt hetekben inkább arról szóltak a hírek, hogy kritikus anyagi helyzetbe került.

„Őszintén szólva nem érdekel a probléma – reagált a hírekre Elek Gábor. – A vasárnapi utazás és a hétfői meccs miatt a mi utazási költségeink is emelkedtek. Amikor kiderült az első meccs időpontja, állásfoglalást kértünk az európai szövetségtől, mire rögtön érkezett a hír a dánok súlyos anyagi gondjairól. Azóta állítólag sikerült törleszteniük egy nagyobb összeget.”

A 20 órakor kezdődő mérkőzésről folyamatosan frissülő cikkben számolunk be.

NŐI KÉZILABDA KEK
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Viborg (dán)–FTC-Rail Cargo Hungaria 20.00 (tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
4 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Női kézilabda: az FTC négy játékos távozását is bejelentette, teljes a keret

Kézilabda
2026.01.20. 14:40

Jesper Jensen: Szükség van a magyar fiatalokra!

Kézilabda
2026.01.20. 09:39
Ezek is érdekelhetik