Férfi kézi: Sótonyi László nem folytatja Balatonfüreden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.22. 07:26
A Balatonfüreden sikercsapatot formáló Sótonyi László szerződése lejár az idény végén, és húsvétkor az is eldőlt, hogy a volt 191-szeres válogatott irányító nem ebben az egyesületben folytatja edzői pályafutását.

„Négy eredményes esztendő után a vezetők nem velem képzelik el a csapat jövőjét – mondta a 44 éves tréner. – Ebben nincs semmi sértő vagy bántó, ezért tudomásul vettem a döntést. Örülök, hogy tehettem a füredi kézilabdáért, és őszintén remélem, még az eddiginél is eredményesebb időszak áll a sok tehetséges, jól motivált, ambiciózus fiatallal felálló csapat előtt.”

Négy éve Velky Mihálytól vette át az NB I-ben akkor a nyolcadik helyen álló gárdát Sótonyi, akinek a vezetésével a Füred a következő években szerepelt a KEK-ben és az EHF-kupában, bajnoki és Magyar Kupa-bronzérmet nyert. Mivel az együttes folyamatosan fiatalodott, frissült, többször erején felül teljesítve érte el a sikereket.

„Tehetséges, szorgalmas játékosokkal, rengeteget dolgozva jutottunk be az idén is a bajnoki felsőházba, amelyben elődöntőt vívunk a Veszprémmel – folytatta az edző, akinek csapata májusban a Szegeddel vagy a Csurgóval csatázhat a bronzéremért. – A jövőmről annyit, még nincs új szerződésem, de elégedett leszek, ha hasonló szellemiségű, nagy célok elérésére képes játékosok élére állhatok."

Információnk szerint a füredi együttes új trénere György László, az eddigi utánpótlásedző lesz.

Legfrissebb hírek

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
2026.07.22. 12:04

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

A legjobb nyolc közé jutás a Sótonyi-csapat célja a férfi kézilabda junior Eb-n

Kézilabda
2026.07.07. 14:48

A Tatabánya edzője elismerte, szóba került kapitánykérdésben

Kézilabda
2026.06.19. 10:51