Női kézi BL: Lipcsében selejtez a Fradi - hivatalos

Vágólapra másolva!
2014.07.24. 14:36
null
Lipcsében kell kiharcolnia a BL-indulást a Fradinak (Fotó: Grnák László)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) megerősítette a Nemzeti Sport Online korábbi értesülését, miszerint Lipcsében rendezik meg a női Bajnokok Ligája 1. selejtezőcsoportjának mérkőzéseit, amelyeken a Ferencváros is érdekelt. A lipcsei csarnok 3984 főt képes befogadni.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria bajnoki ezüstérmesként selejtezőn keresztül vívhatja ki a BL főtáblájára jutást. A népligetiek a holland Sercodak/Dalfsen ellen lépnek először pályára, és ha sikerrel veszik az első lépcsőfokot, a HC BNTU-BELAz Minszk (fehérorosz)–HC Leipzig (német) párharc továbbjutójával vívnak ki-ki mérkőzést.

A selejtezőtorna rendezési jogát első körben a holland csapat kapta meg, majd a Minszk és a Leipzig következett a sorban. Az FTC csak abban az esetben rendezhette volna meg a selejtezőtornát, ha mindhárom csoportellenfél lemondott volna róla.

A másik csoportban Kragujevac lesz a helyszín. A mérkőzéseket szeptember 20–21-én játsszák, a második és harmadik helyezett a KEK 3. fordulójába, a negyedik a KEK 2. fordulójába kerül át.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. CSOPORT (Lipcse)
SZEPTEMBER 20., ELŐDÖNTŐ

FTC-Rail Cargo Hungaria–Sercodak/Dalfsen (holland)
HC BNTU-BELAz Minszk (fehérorosz)–HC Leipzig (német)

2. CSOPORT
SZEPTEMBER 20., ELŐDÖNTŐ (Kragujevac)
Radnicski Kragujevac (szerb)–FC Midtjylland (dán)
Byasen Trondheim (norvég)–Podravka Koprivnica (horvát)

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.13. 20:01

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 19:37

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 17:43

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55
Ezek is érdekelhetik