Férfi kézilabda: a Szeged kiütötte a szerb bajnokot

Vágólapra másolva!
2014.08.15. 19:47
A múlt heti, temesvári tornagyőzelem után ezúttal az Újszegedi sportcsarnokban lépett pályára a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Az 1800 néző előtt megrendezett összecsapáson 39–17-re nyert a magyar csapat a szerb bajnok Vojvodina ellen.

„A felkészüléssel jól haladunk, mindenki példásan edzett, senkit sem kellett noszogatnunk – magyarázta Juan Carlos Pastor, aki a második idényét kezdte a Szeged szakmai irányítójaként. – A jövő héten péntektől vasárnapig a szerbiai Magyarkanizsán a szlovén Velenje, a horvát Nexe, Tunézia válogatottja, a szerb Partizan Beograd és a macedón Vardar Szkopje társaságában tornán veszünk részt, a hónap utolsó napján pedig Veszprémben a Szuperkupa keretében lépünk pályára a bajnoki címvédő ellen."

A svéd idegenlégiós, Jonas Källmann kisebb hátsérülés miatt hagyta ki a szerb bajnok elleni mérkőzést, ám távollétében is fölényes győzelmet arattak Zubai Szabolcsék. A 2. percben 3–0-ra, a huszadikban pedig már 13–6-ra vezetett a hazai együttes. A hajrában pedig a kétezer főnyi szurkolósereg húszat számolt (36–16) az újvidékiekre.

„A temesvári produkciónkhoz képest nagyságrendekkel jobban játszottunk, végig fegyelmezetten védekeztünk, és gyors ritmusban kézilabdáztunk, köszönhetően, hogy az újonnan érkezők immár egy húron pendülnek a csapattal" – értékelt Vadkerti Attila, a Mol-Pick Szeged válogatott szélsője.

FÉRFI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mol-Pick Szeged–Vojvodina (szerbiai) 39–17 (20–8)
Újszegedi sportcsarnok,
1800 néző
Ld: Ancsin, Ilyés 5-5, Parrondo, Prodanovics, Robledo 4-4, ill. Orbovics 5, Elezovics 4, Sztankovics 3

GYOPÁROSFÜRDŐ-KUPA
Orosházi FKSE-Linamar–CSM Bucuresti (román) 26–28 (12–13)
Ld:
Milovics, Németh L. 6-6, Buday 5, Benis, Mazics 4-4, ill. Simovics 9, Nicusor 5, Rutaru, Konstantinovics, Milosevics 3-3
RK RAD Kragujevac (szerb)–Gyöngyös KK 31–30 (14–16)
Ld:
Prodanovics, Grobovics 7-7, Raicevics 6, Spasics, Tomics 3-3, ill. Varsandán M. 8, Marczinkó 5, Tóth Á., Hajdu 3-3
Politechnika Temesvár (román)–Balatonfüredi KSE 25–25 (13–9)
Ld:
Chikovani 6, Fenici, Grigoras 4-4, Kaftin 3, ill. Szöllősi B. 9, Zdolik 6, Bánhidi 3

Legfrissebb hírek

Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését

Kézilabda
2025.10.22. 21:01

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
2025.10.04. 18:43

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00
Ezek is érdekelhetik