Női kézi BL: a következő két négyes döntő is Budapesten lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.18. 13:44
null
Májusban kéziünnep volt a Budapest Sportarénában – még kétszer idejön az európai elit (Fotó: Szabó Miklós)
A 2015-ös és a 2016-os négyes döntőt is Budapesten rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában – közölte csütörtökön az EHF.

Az első négyes döntőnek az idén adott otthont a Papp László BudapestSportaréna, a Győri ETO győzelmével záruló torna sikerén felbuzdulva hosszabbítottak a magyar szövetséggel.

A 2014–2015-ös idény négyes döntőjére május 9-én és 10-én kerül sor. Az első körben a Győr a dán Viborggal, a horvát Lokomotiva Zagrebbel és a svéd Sävehoffal szerepel egy csoportban, a Ferencváros a hét végén Lipcsében játszik selejtezőtornán, a házigazda mellett a fehérorosz Minszket és a holland Sercodak Dalfsent kell megelőznie, hogy a Krim Ljublana, a Hypo és a Volgográd csoportjába kerüljön.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy az EHF értékelte törekvéseinket a remekül sikerült májusi Final4-t követően – hangsúlyozta a döntés nyomán Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – Mindenki elismeréssel szólt a 2014-es négyes döntőről, ezt követően az európai szövetséggel többször is egyeztettünk a jövőről. A végrehajtó bizottság bizalma megtisztelő, igyekszünk megfelelni az EHF és a szurkolók elvárásainak. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy májusban akár két magyar csapat is ott legyen a négyes döntőben!”

A férfi BL négyes döntőjét 2010 óta Kölnben rendezik meg, a német város szerződése is 2016-ig szól.

Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39