Női kézi BL: a Podgorica-szélső szerint a Larvik a fő rivális

2015.03.03. 17:54
Az előző idényben finalista montenegrói Buducsnoszt Podgorica balszélsője, Biljana Pavicsevics szerint ezúttal a norvég Larvik számít a fő riválisuknak a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Ez a két gárda a hétvégén már bebiztosította csoportelsőségét a középdöntőben, a kétszeres címvédő Győri Audi ETO KC a Larviktól elszenvedett újabb vereségével biztos csoportmásodikként várja a negyeddöntőt.

Pavicsevics az európai szövetség honlapján kedden elmondta: úgy véli, hogy jelenlegi formája alapján a Larviknak komoly esélye van a BL-trófeára, ugyanakkor ők is remekeltek a hétvégén, és 26–18-ra verték a mögöttük álló orosz Dinamo Volgográdot.

Kiemelte: ők is hallották azokat a véleményeket, amelyek szerint a Buducsnoszt számít favoritnak, ám ezeknek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, mert ha már most az elődöntőre vagy a döntőre gondolnának, akkor olyan meccseket is elveszítenének, amelyeket nem szabadna.

A szélső szerint a Győr mellett szól majd, hogy a négyes döntőnek Budapest ad otthont, de azon lesznek, hogy ha összetalálkoznak a címvédővel, akkor legyőzzék.

Az biztos, hogy a Larvik, a Podgorica és a Győr elkerüli egymást a negyeddöntőben.

Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39