Női kézi NB I: a nyolc közé jutás a Békéscsaba célja

2015.07.21. 11:18
Az első nyolc között szeretne végezni a női kézilabda NB I következő szezonjában az EUbility Group-Békéscsaba együttese, amely három játékossal bővítette keretét.

Szabó Károly, a klub elnöke a keddi sajtótájékoztatón azt mondta: a három igazolásból kettő régi-új csapattagnak számít, a kapus Futaki Hajnalka siófoki és szegedi „kitérő” után tér vissza Békéscsabára, a korábbi válogatott beálló Zöldi-Tóth Katalin pedig szülési szabadsága és két év kihagyás után lép ismét pályára.

„Az irányító Dajka Bettinát kölcsönbe vettük a Ferencvárostól, s azt reméljük, hogy az ő játékstílusával bővíteni tudjuk a taktikai repertoárunkat” – mondta Szabó Károly, hozzátéve: bíznak abban, hogy a fiatal játékosok az elmúlt idényben elegendő rutinra és tapasztalatra tettek szert ahhoz, hogy a csapat a következő szezonban eredményesen szerepeljen.

Az elnök kitért arra: az előző idényben a középmezőnyben sikerült végezniük annak ellenére, hogy a sportsajtó és a szakértők előzetesen az alsóházba várták az együttest.

„Az elsődleges elvárás ismét a középmezőnybe kerülés, de a bajnokság lebonyolítása változik, a rájátszásban az 1–8. és a 9–12. helyekért folytatódik majd a küzdelem, s bár várhatóan nagy lesz a tülekedés a nyolcba kerülésért, mi részt akarunk venni ebben a harcban” – jelentette ki Szabó Károly.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Békéscsaba szponzori szerződést hosszabbított a Budapest Bankkal, amellyel immár 10 éve szoros együttműködést folytat. A jubileum tiszteletére a következő szezonban a klub egyedi címert használ, amelyen az együttes szimbólumai mellett a tízes szám és a pénzintézet logója is megjelenik.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55