Kézi: a dán edző belecsöppent a jóba – mi legyen a kapussal?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 14:32
Ahogy azt román sajtóhírek alapján várni lehetett, Mette Klit menesztése után a lengyel válogatottat is irányító Kim Rasmussen veszi át a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának irányítását.

A 43. születésnapját kedden ünneplő dán szakembert ma este mutatják be hivatalosan a klubnál, és a decemberi világbajnokságig biztosan párhuzamosan dolgozik a bukaresti együttes és a lengyel nemzeti csapat mellett. Rasmussen mellett a korábban Klitet segítő két edző, Adrian Vasile és Rasmus Poulsen Rygaard folytatja a munkát.

Rasmussen a lengyel női válogatott szövetségi kapitányaként kivívott világbajnoki negyedik hellyel (2013) érte el eddigi legnagyobb sikerét, és dolgozott már patinás női klubnál is, a Vardar Szkopjénál – igaz, 28 nap után menesztették.

A bajnokságban ötből ötször nyerő klubnál a hírek szerint Rasmussen első feladata lesz, hogy tisztázza Mayssa Pessoa helyzetét. A brazil kapus megtagadta a pályára lépést a legutóbbi, HC Zalau elleni bajnokin (így az előző szezonban még Győrben védő Jelena Grubisicre maradtak a kapusteendők), mert állítólag nem kapta meg a fizetését, és Klit menesztését, illetve Jekatyerina Vetkova szerződésbontását is tisztázandó történésnek véli.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
7 órája

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
2026.01.18. 19:03

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.18. 17:36

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41
Ezek is érdekelhetik