Férfi kézi Eb: a horvátok szerezték meg a bronzérmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.31. 16:38
null
A horvátok meggyőző teljesítményt nyújtottak a bronzmeccsen (Fotó: AFP)
A Lengyelországban zajló férfi kézilabda Európa-bajnokságon Horvátország szerezte meg a bronzérmet azzal, hogy a 3. helyért rendezett találkozón 31–24-re legyőzte Norvégiát.

A horvátok uralták az első félidőt, a kiegyenlített kezdés után 11–6-ra elléptek, köszönhetőn annak, hogy labdaszerzés után többször is le tudták rohanni a norvégokat.

Az északiaknál jól kezdett Espen Lie Hansen, három gólt is lőtt tizenkét perc alatt, de ettől függetlenül sokszor csak szenvedtek a Domagoj Dunvjakkal a zavaróban védekező horvát fallal szemben. Nyolc percig nem találtak be, így négygólos hátrányban voltak a szünetben (11–15).

A második félidő elején hat percig nem tudtak betalálni a horvátok, ezalatt egyenlítettek a norvégok. Horvát időkérés után kettővel ellépett az első félidőben lesántikáló Marko Kopljart elveszítő déli szomszédunk, de Christian Berge együttese folyamatosan ott volt a nyakán.

A hajrához érve több bírói ítélet is a norvégokat sújtotta, a horvátok pedig ezt kihasználva hét góllal elhúztak, eldöntve a mérkőzés sorsát. Zeljko Babic érmet nyert első tornáján horvát szövetségi kapitányként, míg az így is kiváló Eb-t futó norvégok végül két vereséggel a negyedik helyen zártak.

A mérkőzésnek az érmen kívül az is a tétje volt, hogy melyik csapat jut ki selejtező nélkül a 2017-es világbajnokságra, ez pedig Horvátország lett. A vesztes Norvégiára a nehéz ellenfélnek tűnő Szlovénia vár a júniusi párharcban.

FÉRFI KÉZILABDA EB, LENGYELORSZÁG
BRONZMÉRKŐZÉS
Norvégia–Horvátország 24–31 (11–15)

G: Sagosen 5, Jondal 4, Björnsen, Hansen, Hykkerud, Myrhol 3-3, Reinkind 2, Tönnesen 1, ill. Horvat 8, Duvnjak 6, Maric, Strlek 4-4, Sliskovic 3, Karacic, Kozina 2-2, Kovacevic, Kopljar 1-1

DÖNTŐ
Németország–Spanyolország 24–17

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
1. Németország
2. Spanyolország
3. Horvátország
4. Norvégia
5. Franciaország
6. Dánia
7. Lengyelország
8. Svédország
9. Oroszország
10. Fehéroroszország
11. Macedónia
12. MAGYARORSZÁG
13. Izland
14. Szlovénia
15. Szerbia
16. Montenegró

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
8 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
9 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
12 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14

Nincs újabb finálé a horvátoknak, a németek tíz év után ismét Eb-döntőt játszhatnak

Kézilabda
2026.01.30. 19:24
Ezek is érdekelhetik