Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 14:28
null
Ilyés Ferenc és Imre Bence (Fotó: Árvai Károly)
A magyar kézilabda-válogatott Európa-bajnoki szereplésével kapcsolatban a nemzeti csapat jobbszélsője, Imre Bence és szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez mellett Ilyés Ferenc és Nagy László is elmondta a véleményét.

 

A 10. helyet hozó férfi kézilabda Európa-bajnokságon csak nüanszokon múlott, hogy a magyar válogatott előkelőbb pozícióban végezzen. A mieink a lengyelek és az olaszok legyőzése után az öt középdöntős ellenfelükkel szemben kivétel nélkül szoros meccset játszottak, két döntetlen mellett egy-, két- és háromgólos vereség volt még az eredménysor része.

„Nem élem meg csalódásként az Eb-t, bár a célkitűzés a legjobb nyolcba jutás volt, azaz, hogy jussunk tovább a csoportból, majd gyűjtsünk pontokat a középdöntőben. Ez sikerült is, de kevesebbet, mint gondoltuk – mondta a Magyar Kézilabda-szövetség KéziKedd nevű sajtóeseményén Ilyés Ferenc, a szervezet elnöke. – Az Eb-k kiszámíthatatlanok, egy-egy plusz gól a helyezésünkben is megmutatkozhatott volna. Jó volt látni a fiatal játékosok szerepvállalását, a jövőre nézve ez az átalakulás is egyre jobban megvalósul.”

A hazai szövetség első embere kiemelte, hogy amikor az 1–8. helyet kitűzték a csapat elé, még úgy kalkuláltak, hogy Bánhidi Bence is a csapat tagja lesz. A csapatkapitány azonban sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, így az elmúlt időszakhoz képest Mikler Roland, Lékai Máté és Ancsin Gábor után újabb rutinos ember esett ki a számításból.

„Fiatal játékosok sorával mentünk ki az Eb-re. Ha azt nézzük, hogy milyen csapatok végeztek előttünk és közvetlenül mögöttünk, az irány jó, Chema Rodríguez és a játékosok között a kémia és a csapategység adott. Még vannak hibáink, de ezeket idővel kezelni tudjuk majd. A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe” – ezt már Nagy László, az MKSZ elnökségi tagja mondta.

A korábbi 209-szeres magyar válogatott jobbátlövő a mieink vereségeinek az okát nem a fizikai részben látja, ami mindenképp előrelépés. A norvég Tord Ellingsen erőnléti edző munkája nemzetközi szintű, a játékosok bíznak benne, van, aki saját maga kér egyéni edzésprogramot tőle. Szintén sokat segít fizikailag felvenni a versenyt az élmezőnnyel, hogy a Bundesliga-játékosoknak is egyre hasznosabb a világ legerősebb bajnokságában szerepelni.

Utóbbi kategóriába tartozott az elmúlt másfél és a következő fél évben Imre Bence is, aki az Eb-re a THW Kiel jobbszélsőjeként érkezett meg és szerepelt fantasztikusan: 46 góljával a góllövőlista 7. helyén végzett, posztján a mezőny legeredményesebbje volt.

(Fotó: Árvai Károly)

„A legfrissebb és legrosszabb élmény, hogy a tv-ből kellett nézni a mindent eldöntő hétvégét – mondta a nyártól már a One Veszprém HC-t erősítő Imre Bence.Talán a keretünk erőssége alapján jelenleg nem tartozunk a legjobb négy válogatott közé, de ahogyan küzdünk az országért, megérdemelnénk, hogy végre elődöntőt vagy legalább az ötödik helyért játszhassunk. A tizedik hely lehet, hogy reális, de mi nem ezért megyünk ki egy-egy tornára, sokkal előrébb szeretnénk jutni!”

Szóba került a svédek elleni meccs utolsó része is, amelyben a mieink nem kaptak meg egy, a teljes nemzetközi közvélemény által jogosnak tűnő hétméterest, így 32–32 lett a találkozó vége. A 23 éves játékos nem szeretett volna a bírókról beszélni, hisz benne, hogy ezeket az eseteket a sors egyszer visszaadja nekik.

„Azon leszünk, hogy ott legyünk a vb-n, ez nehéz lesz, de elvárás magunkkal szemben, hogy Szerbiát megverjük a selejtezőn!” – tekintett előre a májusi vb-selejtezős párharcra. Szerbia, mint ellenfél, még nem száz százalék, ahhoz déli szomszédunknak előbb Litvánián túl kell jutnia a kvalifikáció eggyel korábbi szakaszában. Ám látva a szerbek Eb-szereplését – benne a németek elleni bravúrgyőzelemmel –, mindenki rájuk számít ellenfélként.

 

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
4 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
7 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
8 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Ezek is érdekelhetik