Debrecen: másfél millió forint jött össze a szurkolók balesete után

2016.03.24. 11:25
Másfél millió forint gyűlt össze azon a gyűjtésen, amit a februári balesetben elhunyt Loki-szurkolók családtagjai, illetve az ütközés egyetlen túlélője javára indítottak.

Mint ismert, február végén közúti balesetben életét vesztette három szurkoló, akik a DVSC női kézilabdacsapatának békéscsabai meccséről tartottak haza. Negyedik társuk túlélte az ütközést, de ő is súlyos sérüléseket szenvedett.február végén közúti balesetben életét vesztette három szurkoló, akik a DVSC női kézilabdacsapatának békéscsabai meccséről tartottak haza. Negyedik társuk túlélte az ütközést, de ő is súlyos sérüléseket szenvedett.

Az elhunyt szurkolók családjai és a negyedik szurkoló megsegítésére árverést rendeztek. A DVSC kézilabda-csapatának honlapja szerint a legmagasabb áron, 100 ezer forintért Tőzsér Dániel, a Queens Park Rangers debreceni nevelésű légiósának meze kelt el – írja a dehir.hu.

Az akciót elindító Veszprém-mezért 86 ezer forintot kínáltak, de agy sikere volt a Manchester Unitedben játszó Anthony Martial dedikált mezének, ezért 52 ezer forintot adott a licitáló.

A rendhagyó árverésen összesen 1 millió 168 ezer forint értékben licitáltak az érdeklődők, ehhez jön a Dzsudzsák Balázs által küldött 300 ezer forint, valamint az ultrák által összegyűjtött több, mint 100 ezer forint. Így az áldozatok családjai, illetve a balesetet túlélő Pikó Tamás megsegítésére gyűjtött összeg kis lépésekkel gyűlt össze, de végül meghaladta a másfél millió forintot.

 

 

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
19 perce

Koppenhágában is hátrányban a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
43 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
7 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10