Férfi kézi NB I: a bennmaradás a cél Budakalászon

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 13:30
A bennmaradás a célja a CYEB Budakalász férfi kézilabdacsapatának, amely szerdán a címvédő Veszprém otthonában játssza fennállása első élvonalbeli mérkőzését.

Rogán László polgármester a debütálást felvezető keddi sajtótájékoztatón elmondta: nagy dolog a település életében, hogy az NB I-ben szerepelhet a csapata, s a város az erejéhez mérten mindent megtesz a siker érdekében.

Hajdu Gábor elnök hangsúlyozta, a mostani vezetés öt-hat éve határozta el, hogy a térségben szeretne komoly kézilabdás életet kialakítani, és két éve próbálnak feljutni az NB I-be. Ez tavaly még nem sikerült, de most tavasszal igen. A szakosztálynak három komoly szponzora van, az önkormányzat, a CYEB és a Swietelsky. Budakalászon nyolc csapatban közel 150-en kézilabdáznak.

Horváth Attila vezetőedző jelezte: a felnőtt keretben sok a fiatal játékos, de vannak páran, akik már játszottak az NB I-ben.

„Akkor lehetünk sikeresek, ha mindenki egy irányba húz. Csapategységgel és fegyelmezett játékkal érhetünk célba, és maradhatunk benn az NB I-ben” – tette hozzá.

A Szegedről érkezett világbajnoki bronzérmes spanyol Roberto Parrondo szerint nem baj, hogy a Veszprémmel és a Szegeddel vívják az első két bajnoki találkozójukat, mert így van még idő gyakorolni a számukra fontosabb mérkőzésekig.

„Sok és nehéz munkát végeztünk, és úgy látom, hogy napról napra jobbak leszünk” – mondta.

A csapat az Omszk Parkban lévő Kalászi Sportcsarnokban játssza hazai mérkőzéseit, ahol közel 300 néző foglalhat helyet.Rogán László polgármester a debütálást felvezető keddi sajtótájékoztatón elmondta: nagy dolog a település életében, hogy az NB I-ben szerepelhet a csapata, s a város az erejéhez mérten mindent megtesz a siker érdekében.

Hajdu Gábor elnök hangsúlyozta, a mostani vezetés öt-hat éve határozta el, hogy a térségben szeretne komoly kézilabdás életet kialakítani, és két éve próbálnak feljutni az NB I-be. Ez tavaly még nem sikerült, de most tavasszal igen. A szakosztálynak három komoly szponzora van, az önkormányzat, a CYEB és a Swietelsky. Budakalászon nyolc csapatban közel 150-en kézilabdáznak.

Horváth Attila vezetőedző jelezte: a felnőtt keretben sok a fiatal játékos, de vannak páran, akik már játszottak az NB I-ben.

„Akkor lehetünk sikeresek, ha mindenki egy irányba húz. Csapategységgel és fegyelmezett játékkal érhetünk célba, és maradhatunk benn az NB I-ben” – tette hozzá.

A Szegedről érkezett világbajnoki bronzérmes spanyol Roberto Parrondo szerint nem baj, hogy a Veszprémmel és a Szegeddel vívják az első két bajnoki találkozójukat, mert így van még idő gyakorolni a számukra fontosabb mérkőzésekig.

„Sok és nehéz munkát végeztünk, és úgy látom, hogy napról napra jobbak leszünk” – mondta.

A csapat az Omszk Parkban lévő Kalászi Sportcsarnokban játssza hazai mérkőzéseit, ahol közel 300 néző foglalhat helyet.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2025.09.12. 19:41

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47
Ezek is érdekelhetik