Férfi kézi Eb: Császár és Iváncsik T. egyetért – csak a győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.02. 13:38
A magyar férfi kézilabda-válogatott szerdán Nyíregyházán megkezdi szereplését, s Lettország ellen játssza az első mérkőzését a 2018-as Európa-bajnokság selejtezőiben. Iváncsik Tamás magabiztos, mint mondta, kétsége sincs afelől, hogy legyőzik a letteket.


„Huszonegy tagú a keretünk, hétfőre mindenki megérkezett – mondta el Iváncsik Tamás a Nemzeti Sportnak. – Jó érzés újra a válogatottal együtt gyakorolni, bár erre ezúttal csak minimális időt szánhatunk. A szövetségi kapitány nem akar minket túlhajszolni, azt mondta, mindenki meccsből jön, így csak felfrissítjük a korábban gyakorolt fontosabb taktikai elemeket. Nincs kétségem afelől, hogy legyőzzük a letteket, más forgatókönyvet el sem tudnék képzelni.”
„Huszonegy tagú a keretünk, hétfőre mindenki megérkezett – mondta el Iváncsik Tamás a Nemzeti Sportnak. – Jó érzés újra a válogatottal együtt gyakorolni, bár erre ezúttal csak minimális időt szánhatunk. A szövetségi kapitány nem akar minket túlhajszolni, azt mondta, mindenki meccsből jön, így csak felfrissítjük a korábban gyakorolt fontosabb taktikai elemeket. Nincs kétségem afelől, hogy legyőzzük a letteket, más forgatókönyvet el sem tudnék képzelni.”

Bodó Richárd elárulta, szeretnék ott folytatni, ahol júniusban, a szerbek elleni vb-selejtezőn abbahagyták, mint ahogy Császár Gábor is azon a véleményen van, a lettek ellen a cél mindenképpen a győzelem.

Xavi Sabaté szövetségi kapitány szerint nincs mitől tartaniuk a lettek elleni találkozón.

„Régen voltak együtt legutóbb a keret tagjai, akikkel folytatjuk a tavasszal, majd júniusban megkezdett közös munkát. Sokat nem edzhetünk itt, Nyíregyházán a lettek elleni selejtező előtt, de nincs miért tartanunk a mérkőzéstől. Jó a csapatunk, itthon szereplünk, esélyesek vagyunk. Győznünk kell a zömében fiatalokkal felálló vendégek ellen, akik között néhány kitűnő játékos is található.”

Szerdán a várhatóan telt házas Continental Arenában 15.30-kor Juhász István edző B-válogatottja játszik tesztmeccset a norvég B-csapattal, majd Sabaté együttese 18 órakor Lettországgal csap össze a selejtező első mérkőzésén.

Nagy László, a Veszprém klasszisa kézsérülése miatt nincs ott a keretben.

November 6-án, vasárnap Hollandiában szerepel a válogatott. A csoportból – amelynek negyedik tagja Dánia – az első két gárda (és a hét selejtezőcsoport legjobb 3. helyezettje) jut ki a 2018-as horvátországi Európa-bajnokságra.

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok: Bartucz László (Csurgói KK), Fazekas Nándor (Balatonfüredi KSE), Mikler Roland (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (Telekom Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya KC), Iváncsik Tamás (Elverum – norvég)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (Mol-Pick Szeged)
Irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen – svájci), Győri Mátyás (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya KC), Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Zubai Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: Bodó Richárd (Mol-Pick Szeged), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya KC), Dzsamali Iman (Meskov Breszt – fehérorosz), Nagy Kornél (Dunkerque HB Grand Littoral – francia)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Mol-Pick Szeged), Iváncsik Gergő (Telekom Veszprém)
Szövetségi kapitány: Xavi Sabaté
Edző: Debre Viktor

FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
NOVEMBER 2., SZERDA
18.00: Magyarország–Lettország (Tv: M4 Sport)
NOVEMBER 6., VASÁRNAP
15.00: Hollandia–Magyarország
A magyar válogatott mérkőzései a további fordulókban:
2017. május 3. vagy 4.: Magyarország–Dánia
2017. május 6. vagy 7.: Dánia–Magyarország
2017. június 14. vagy 15.: Lettország–Magyarország
2017. június 17. vagy 18.: Magyarország–Hollandia

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
32 perce

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14

Nincs újabb finálé a horvátoknak, a németek tíz év után ismét Eb-döntőt játszhatnak

Kézilabda
2026.01.30. 19:24
Ezek is érdekelhetik