Férfi kézilabda NB I: újabb edzőt mentettek fel állásából

2016.12.06. 17:57
Újabb edzőváltás a férfi kézilabda NB I-ben: a Mezőkövesd elnöksége a hétfői ülésén úgy döntött, hogy felmenti Molnár Ferencet a vezetőedzői teendők alól – tudtuk meg a klub honlapjáról. Utódját még nem nevezték meg.

A szerdai ligakupa-mérkőzésen még Molnár Ferenc irányítja a csapatot, csütörtöktől viszont már új vezetőedző felel a szakmai munkáért – tudatta Mata Tibor klubelnök. Molnár ugyanakkor továbbra is a klub alkalmazásában marad.

A Nemzet Sport információja szerint szlovák és szerb trénerrel tárgyalnak a kövesdi vezetők.

Mata Tibor szerint a cél továbbra is a bennmaradás, ennek eléréséért az utolsó szalmaszálat is igyekeznek megragadni, az erősítésekről az új vezetőedzővel közösen határoznak.

Kedden három jelenlegi játékossal is tárgyalásokat kezdenek, ezek lezárását követően hoznak döntést a sorsukról.

Mint beszámoltunk róla, a múlt héten a szintén NB I-es Orosháza is edzőt cserélt: Vladan Jordovicsot Buday Dániel váltotta.

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
22 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37