Kézi: Nem alakult ki kölcsönös bizalom – Martín ezért menesztette segítőjét

B. M.B. M.
2017.01.13. 09:53
null
Ambros Martín (jobbra) menesztette romániai segítőjét (Fotó: Földi Imre)
Amikor Ambros Martín átvette a román női kézilabda-válogatott irányítását, még minden csodálatosnak és rózsaszínnek tűnt, és a svédországi Európa-bajnokságon is sugárzott a lelkesedés a spanyol szakemberről – tényleg élete álma volt a feladatkör.


A másodedzőjéről már kevésbé lehet ugyanezt elmondani: Costica Buceschi ugyan végigdolgozta az ötödik hellyel zárt Európa-bajnokságot Martín mellett, de utána távozott – romániai nyilatkozatai szerint lemondott, mert nem voltak egy hullámhosszon, és nem kapott elég feladatot.

„Nem olvastam a nyilatkozatait, de tény, hogy már nem ő a másodedző – mondta Ambros Martín, miután megtudta, hogy milyen hírek érkeztek Romániából. A szakember szokása szerint volt annyira diplomatikus, hogy ne mondjon rosszat volt segítőjéről, de azért azt az arckifejezését „viselte" közben, amelyet azokra az esetekre tartogat, amikor úgy érzi, igazságtalan támadás érte. – Amikor kineveztek kapitánynak, ő már ott dolgozott a csapat mellett, és azt javasolták, próbáljuk meg a közös munkát. Én pedig belementem, hiszen valóban ismerte a csapatot. De olyan másodedzőre van szükségem, akibem maradéktalanul megbízom, és köztünk nem alakult ki ez a fajta kölcsönös bizalom, úgyhogy változtatni kellett. Az én döntésem volt."

Ambros Martín segítője ezentúl Horatiu Pasca, a CSM Bistrita 36 éves edzője lesz.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22