Női kézi: Oftedal érkezik, Tóth Gabiról tárgyalunk az Érddel – Bartha

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 08:19
null
Tóth Gabriella (jobbra) az Érdhez kerülhet kölcsönbe a következő idényre (Fotó: Koncz György)
Bartha Csaba, a Győri Audi ETO elnöke Tomori Zsuzsanna távozásáról, Korsós Dorina és Tóth Gabriella jövőjéről, valamint Stine Bredal Oftedal lehetséges érkezéséről beszélt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Tomorinak nyáron lejár a szerződése, a szakmai stáb pedig úgy ítélte meg, hogy frissítésre van szükség ezen a poszton – kezdte Bartha Csaba. – A szerződése felbontása szóba sem került, sérülése után a klub minden feltételt biztosított neki a felépüléséhez, Zsuzsi pedig rengeteget dolgozott azért, hogy visszatérjen. Nehezen éli meg, hogy jövőre más csapatban fog játszani, de elfogadta a döntést. Annak idején azért igazolt Győrbe, hogy Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepeljen. Eddig ugyan nem adatott meg neki a lehetőség, de most nap mint nap azért dolgozik, hogy a BL-trófeával búcsúzzon.”

Ami Korsós Dorinát illeti, Bartha elmondása szerint kizárt, hogy ne kapjon új szerződést a klubtól.

„Korsós menedzserével leültem beszélni a napokban. Az ETO soha nem engedné el egy olyan játékosnak a kezét, aki megsérült a pályán. Korsós Dorina biztosan kap szerződést a klubtól, véleményem szerint hosszútávút. A sérülése előtt meghatározó játékosa volt a Győrnek és a válogatottnak is. Az nem biztos, hogy olyan állapotban lesz a nyáron, hogy rögtön az ETO segítségére tudjon lenni, így valószínűleg egy évet kölcsönben kell töltenie valahol.”

A Győr és a Kisvárda megállapodása értelmében Tóth Gabriella kölcsönben az újoncnál szerepel a szezonból hátralévő négy hónap során. A még mindig csak 20 esztendős irányító 2016 végén szenvedett bokasérülést, jelenleg rehabilitációs munkát végez. Felépülése március elején várható, ekkor csatlakozik majd a Kisvárda keretéhez. Ami a következő idényt illeti, Tóth jó eséllyel jövőre is kölcsönben szerepel.

„Nem köntörfalazok, valóban tárgyalunk az Érddel. Nagy valószínűséggel sikerül kiharcolniuk a nemzetközi kupaszereplést, Gabinak pedig ideális lenne, hogy egy ilyen csapatban első számú irányítóként szerepeljen. A mi játékosunk marad, kölcsönadjuk, ebből pedig a válogatott is profitálhat” – mondta az ETO elnöke, aki Stine Bredal Oftedalra is kitért.

„Kilencvenkilenc százalékra megállapodtunk, a szerződést körülvevő fontos kérdések elhárultak. Néhány jogi szerződésbeli problémát talált a játékos menedzsere, ezen most pár napig gondolkodnak, de úgy vélem, hogy egy-két héten belül pont kerül az ügy végére. Én bizakodó vagyok, gyakorlatilag eldőlt, hogy Oftedal érkezik.”

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik