SEHA-liga: Mikler volt az alapszakasz egyik legjobb kapusa

2017.03.29. 19:42
A címvédő Telekom Veszprém kézilabdázója, Mikler Roland volt a SEHA-liga alapszakaszának egyik legjobb kapusa.

A regionális nemzetközi sorozat honlapjának szerdai összeállítása szerint a magyar válogatott játékos összesen 127 lövést hárított és 35 százalékos hatékonysággal védett.

Mikler dolgát bizonyára megkönnyítette, hogy a liga legjobb védelme játszott előtte, hiszen a veszprémiek 18 meccsen mindössze 458 gólt kaptak. Az alapszakasz mérkőzéseit átlagosan 2167 néző látta a helyszínen, a legtöbb szurkolót éppen Veszprémben regisztrálták, a kilenc hazai találkozón összesen több mint 32 ezren voltak.

A magyar csapat házigazdaként a lehetséges 27 pontból 25-öt begyűjtött, vagyis nyolc győzelemmel és egy döntetlennel zárt. Mivel az alapszakaszt a macedón Vardar Szkopje mögött a második helyen fejezte be, a jövő pénteki elődöntőben a harmadik Meskov Breszt lesz az ellenfele. A magyar válogatott Dzsamali Iman csapata rendezi a négyes döntőt, amelynek helyosztóit vasárnap játsszák.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28