Női kézi: a brazil kapus bemutatkozhat a Fehérvárban

Vágólapra másolva!
2017.10.12. 17:01
null
Flávia Gabina Debrecenben már pályára lépne (Fotó: albakezi.hu)
Megérkeztek Dél-Amerikából a szükséges papírok, így már semmi akadálya annak, hogy Flávia Gabina, a 21 éves, utánpótlás-válogatott brazil kapus bemutatkozhasson az Alba Fehérvár női kézilabdacsapatában.

 

„Rio de Janeiróban születtem, ott kezdtem kézilabdázni, majd Santa Catarinába igazoltam, abban az államban van a legismertebb kézilabdás egyesület – nyilatkozta Flávia Gabina az albakezi.hu-nak. – Három évet töltöttem ott, juniorválogatottságig jutottam, a korosztályos nemzeti csapattal kétszer vettem részt világbajnokságon, Kínában és Macedóniában. A legutóbbi időszakot Törökországban töltöttem, két klubnál fordultam meg, az egyik helyen szerződést is aláírtam, de mivel pénzt nem kaptam, felbontottam a megállapodást. Adódott a fehérvári lehetőség, kétéves szerződést írtam alá, remélem, jövő szerdán, Debrecenben bemutatkozhatok az NB I-ben. Tisztában vagyok azzal, hogy nagy kihívások várnak rám, nagyon erős a bajnokság.”

A 21 éves kapus a honfitársát, a fehérvári csapathoz idén nyáron Vácról szerződő jobbszélsőt, Alexandra do Nascimentót természetesen ismeri, de személyesen csak Fehérváron, a Verseci úton található csarnokban találkoztak először.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
11 órája

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
12 órája

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

Férfi kosár NB I: magabiztos második félidejének köszönhetően zsinórban negyedszer nyert az Alba

Kosárlabda
2025.12.19. 19:52

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44

Népsport: csak nem lehetett a magyarokkal „kikukoricázni”

Népsport
2025.12.13. 11:52

Kézilabda: ORV-arannyal búcsúzott 2025-től a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.12. 09:05

Körmenden szenvedte el idénybeli második vereségét a Falco

Kosárlabda
2025.12.06. 21:34
Ezek is érdekelhetik