Férfi kézi Eb: visszavonulhat a válogatottságtól a Veszprém játékosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 09:43
null
Nenadicsnak hosszabb pihenőre van szüksége (Fotó: Starsport)
Nyolc évvel ezelőtt mutatkozott be a szerb férfi kézilabda-válogatottban Petar Nenadics, a Telekom Veszprém decemberben szerződtetett játékosa, aki az Európa-bajnokság két vesztes mérkőzése után úgy nyilatkozott, hosszabb pihenőre van szüksége.

 

 

Szerbia az első fordulóban a horvátoktól, majd a svédektől szenvedett vereséget, de Izland ellen még kiharcolhatja a továbbjutást. Nenadics utóbbi mérkőzést követően úgy nyilatkozott, hogy az Eb után pihenni szeretne, és egy ideig nem kíván a válogatottban szerepelni.

„Azt még nem tudom, hogy ez csak egy szünet lesz vagy végleges visszavonulás. Pihenőre van szükségem, amióta válogatott játékos vagyok, csupán két nagy versenyt hagytam ki. A családom és a barátaim több időt érdemelnek” – idézte őt a szerb Blic.

Az elképzelését néhány emberrel már megosztotta korábban, úgy vélte, az idő dönti el, hogyan tovább. „A célom az olimpiai szereplés volt, de egyre inkább tudom, hogy a testemnek több pihenésre van szüksége. Nem is vagyok elégedett a válogatottbeli játékommal” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
12 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
13 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
16 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14
Ezek is érdekelhetik