Kézi: csak egy férficsapatunk indulhat alanyi jogon a BL-ben

MTI MTIMTI MTI
2018.04.03. 18:05
A következő idényben ismét csak egy magyar férfi kézilabdacsapat indulhat alanyi jogon a Bajnokok Ligájában.

A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának beszámolója szerint az európai szövetség (EHF) kedden közzétette a következő kupaszezon országokra lebontott részvételi helyeit.

A férfiaknál Magyarország tavaly második volt. A bajnok Telekom Veszprém alanyi jogon indulhatott a BL-ben, míg a Mol-Pick Szeged pályázott a szereplésre. A 2014–2015-ös, a 2015–2016-os és a 2016–2017-es idényben nyújtott klubteljesítmények alapján megállapított ranglistán a magyarok a harmadik helyre kerültek, ami továbbra is egy Bajnokok Ligája- és három EHF-kupa-helyet jelent.
A listát továbbra is Németország vezeti, a magyarokat Spanyolország előzte meg.

A nőknél Magyarország lehagyta a dánokat és a ranglista élére állt, vagyis a BL-ben továbbra is kettő, az EHF-kupában pedig három együttes indulhat tőlünk alanyi jogon.

„Mind a férfi Bajnokok Ligájában, mind a férfi és női EHF-kupában további egy-egy helyre pályázhat Magyarország, és a Magyar Kézilabda-szövetség természetesen mindhárom kupasorozatban élni kíván a további helyek megszerzésével, s mindent meg is tesz ennek érdekében” – áll a beszámolóban.

A pluszhelyek kiosztásáról az EHF végrehajtó bizottsága júniusi ülésén dönt. Az európai szövetség rendelkezése szerint a nemzeti kupasorozatból kizárólag az első vagy a második helyezett szerezhet indulási jogot az EHF-kupában.

A mostani szezonban a férfi BL-ben a Veszprém és Szeged sem jutott a nyolc közé – ilyen legutóbb 2012-ben fordult elő –, míg a nőknél a címvédő Győr és a Ferencváros is negyeddöntős. Az EHF-kupában a férfiaknál és a nőknél sem került be magyar csapat a csoportkörbe.

A RANGLISTÁK ÉLMEZŐNYE
FÉRFIAK

1. Németország 128.5 pont (BL: 2 induló, EHF-kupa: 3 induló)
2. Spanyolország 115 (2/3)
3. Magyarország 106.83 (1/3)
4. Franciaország 105.83 (1/3)
5. Lengyelország 75.71 (1/3)

NŐK
1. Magyarország 114.13 pont (BL: 2, EHF-kupa: 3)
2. Dánia 103.88 (2/3)
3. Oroszország 96.88 (1/3)
4. Románia 81.75 (1/3)
5. Norvégia 73.13 (1/3)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21