Kézi MK: a négyes döntőbe jutásért is játszaniuk kell az élcsapatoknak

MTI MTIMTI MTI
2018.04.12. 20:14
null
A Szeged és a Veszprém a Magyar Kupa következő idényében már a negyeddöntőben összekerülhet egymással (Fotó: Nemzeti Sport)
A következő szezonban már a négyes döntőbe jutásért is játszaniuk kell az élcsapatoknak a férfi és a női kézilabda Magyar Kupában.

 

 

A jelenlegi szabályok szerint az NB I első és második helyezettjének csak az elődöntőben kell bekapcsolódnia a kupaküzdelmekbe. Ez tavaly és idén is a Veszprémnek és a Szegednek, illetve a nőknél a Győrnek és a Ferencvárosnak kedvezett.

A magyar szövetség honlapján közzétett versenykiírás szerint mindez jövőre annyiban módosul, hogy a bajnoki döntős csapatoknak már a negyeddöntőben pályára kell lépniük a Magyar Kupában, és mivel a sorsoláson továbbra sem lesz kiemelés, akár már a négyes döntő előtt szembekerülhetnek egymással.

A következő idényben az NB I első fordulója szeptember 2-én lesz, a női bajnokság 2019. május 19-én zárul, míg a férfi döntő meccseit a tervek szerint május 23-án és 26-án rendezik.

A férfi Magyar Kupa négyes döntőjére 2019. április 6–7-én, a női tornára pedig március 16–17-én kerül sor.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30