Női kézi: „Végigszurkoltam a meccseket – a kispadról”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 16:40
null
Lakatos Rita visszatért Vácra (Fotó: vacinkse.hu)
A reméltnél kevesebb játéklehetőséget kapott, ezért döntött az újabb klubváltás mellett Lakatos Rita, aki három hónapnyi légióskodás után tért vissza Norvégiából a női kézilabda NB I-be.

„A jövő héten véget ér a szezon első fele, s mondhatni végigszurkoltam a meccseket – a kispadról. Ezért viszont nem hibáztathatok senkit, ilyen a sport, ez a kézilabda.Valaki megkapja a bizalmat, valaki nem, s sajnos pont én voltam az, aki nem kapta meg” – nyilatkozta a hazatérés körülményeiről a DIGI Sport reggeli műsorában a junior-világbajnok irányító, Lakatos Rita, aki egy héttel ezelőtt írt alá korábbi klubjához, Vácra.

A dunaszerdahelyi származású kézilabdázó az előző idényt szintén a Vácnál töltötte, idén nyáron azonban a Győr Norvégiába, a Byasennek adta kölcsön. A norvég kaland szűk három hónap után ért véget.

„Rengeteget gondolkoztam ezen, menjek vagy maradjak, de Győrben is ezért döntöttünk a váltás mellett. Hiába adott rengeteget, hogy világklasszisokkal edzhettem, én is annak a híve vagyok, hogy egy fiatal játékosnak rengeteget kell játszania. Ez alapján arra jutottam, hiába az áldozat, hogy olyan messzire kerültem a családomtól, Magyarország sokkal többet tudott adni, mint Norvégia tud.”

Lakatos maradt a Győri ETO játékosa, a mostani megállapodás értelmében kölcsönben 2021 nyaráig játszhat Vácott.

„A probléma az volt, hogy kinn semmi másom nem volt, mint a kézilabda. Mivel abban nem úgy sültek el a dolgok, mint ahogyan azt terveztem, nyilván nehezebben éltem meg azt is, hogy a családom nélkül vagyok. Ez összefügg” – mesélte a honvágyról a 19 éves kézilabdázó, aki azt is elárulta, miután olyan játékosok is hamarabb kaptak lehetőséget a posztján, akik alapvetően nem is irányítók, ő maga kérte meg a menedzserét, hogy keressen lehetőséget a visszatérésre. Hozzátette, bár az is megfordult a fejében, hogy Norvégián belül vált, a szerződése alapján csak a hazatérés jöhetett szóba. Akkor pedig már ragaszkodott korábbi klubjához.

Lakatos a nyári, Debrecenben megrendezett junior-világbajnokságon hibátlan teljesítménnyel aranyérmet nyert magyar válogatott csapatkapitánya volt. A mieink a fináléban éppen Norvégiát győzték le.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik