Női kézi: nem lesz európai csapat az első Super Globe-on

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 15:50
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) kevesebb mint egy héttel (!) az első női Super Globe előtt végre beszámolt a résztvevő csapatokról. Ezek szerint európai együttes nélkül rendezik meg a nem hivatalos klubvilágbajnokságnak is nevezhető versenyt, bár így jócskán csökkent a presztízse.

Mint ismert, a Bajnokok Ligája legutóbbi budapesti négyes döntőjében szereplő csapatok közül a Rosztov-Don és Győri ETO sem vállalta az indulást, míg a Vipers Kristiansandnak vízumproblémák miatt kellett visszalépnie. Az IHF ezután a Metzet kereste meg, de a franciák ekkor egy felkészülési tornán vesznek részt. Mint ismert, a Bajnokok Ligája legutóbbi budapesti négyes döntőjében szereplő csapatok közül a Rosztov-Don és Győri ETO sem vállalta az indulást, míg a Vipers Kristiansandnak vízumproblémák miatt kellett visszalépnie. Az IHF ezután a Metzet kereste meg, de a franciák ekkor egy felkészülési tornán vesznek részt.

A mostani bejelentés értelmében így európai csapat nélkül rendezik a Super Globe-ot. A tornára augusztus 1. és 4. között kerül sor Vuhsziban, két kínai csapat (a Chinese National Club és a Csiangszu) mellett Afrikából a hagyományosan a kontinens legjobb klubjának számító angolai Primeiro de Agosto, Ázsiából a bajnok kazah Kajszar (sem dél-koreai, sem japán, sem kínai csapatok nem vettek részt a sorozatban), Óceániából az ausztrál University of Queensland, Dél- és Közép-Amerikából a brazil Concórdia indul, Észak-Amerika és a karibi térség képviseletében pedig az amerikai New York City Team Handball. Európai csapat híján a japán Omron kapott még szabadkártyát.

Augusztus elsején lesznek a negyeddöntők, 2-án az elődöntők és a helyosztók, 4-én az éremcsaták és a további helyosztók.

Az utazás és a szállás költségeit az IHF állja, a győztes 20 ezer dollár (nagyjából 5.5 millió forint) jutalomban részesül. Az első női Super Globe rendezése része annak a folyamatnak, amelynek a végén 2022-ben Kína a verseny történetében először egyszerre megnyerné az Ázsiai Játékok férfi és női kézilabdatornáját, míg a 2024-es olimpián már ott lenne a legjobb nemzetek között.

Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy távozik, amíg a koporsóban nem lesz” – a korábbi versenyigazgató kitálalt az IHF elnökéről

Kézilabda
2026.01.23. 14:32

Kézilabda: a Veszprém jobbátlövője és jövőbeli kapusa is jelölt az IHF-nél az év legjobb férfi játékosa díjra

Kézilabda
2026.01.22. 18:36

Női kézi: a Győr légiósa is jelölt az év legjobbja címre az IHF-nél

Kézilabda
2026.01.22. 15:06

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
2025.12.21. 14:05

IHF: „szellemszövetségek” a sorsdöntő elnökválasztás előtt – miközben rejtély, hogy Musztafa elnök miért hagyta ki a vb-döntőt

Kézilabda
2025.12.16. 10:37

Elképesztő okból büntették meg a norvég szövetséget a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.01. 19:58

Győri és veszprémi kézilabdázók is felszólaltak a túlzsúfolt versenynaptár ellen

Kézilabda
2025.11.20. 15:18

Női kézi: hadjáratot indítottak a fehér sortok ellen a dánok

Kézilabda
2025.10.21. 10:33
Ezek is érdekelhetik