Érik a gyümölcs – Thury Gábor jegyzete

Roppant optimistán állok a Japánban esedékes női kézilabda-világbajnoksághoz, ám eloszlatnék egy közkeletű – így fogalmaznék – félreértést: ha csoportunkból a nagy ellenfél Montenegró, Spanyolország, Románia hármasból (a csoport tagja még Szenegál és a mai nyitó napon Kazahsztán) az egyiket legyőzzük, nagy valószínűséggel a középdöntőbe jutunk. Ez így helytálló lehet, csak nem biztos, hogy elég, ugyanis előfordulhat, hogy pont nélkül megyünk a hatos mezőnybe, amelyben a felső ágról érkező csapatok ellen nagyon nehéz pontot „fogni”. Márpedig a középdöntő csoportnegyedikjeként van lehetőségünk a hetedik helyért játszani. Ugyanis ha ezt sikerül elérni, válogatottunk selejtezhet az olimpiára. Márpedig a tokiói részvétel a végső cél.

A legutóbbi vb-n (2017) 15. lett a csapat, 2015-ben 11., a tavalyi Eb-n 7., egyébként ez a helyezés optimális esetben elég is lehet az ötkarikás selejtezőhöz. De vegyük az alapcélt: képes-e a csapat a 7. helyre? Nos, Kim Rasmussen a vb-re megjelenő keddi négyoldalas összeállításunkban azt nyilatkozta, együttesünk az elődöntőre is képes, de bármi előfordulhat. A szövetségi kapitány 2016 májusa óta van a csapattal, azóta azért dolgozik, hogy ott legyünk Tokióban. Rasmussen a „bármi” eshetőség mellett azt is kijelentette, ha rossz napot fognak ki, akkor sem lesz egyszerű megverni a mieinket, ez stabil alakulatot sejtet. Válogatottunk végre zavaró körülmény nélkül végezhette a felkészülést, azt pedig írjuk a dán szakember javára, hogy remekül megoldotta a keret fiatalítását, hat junior-vb-győztes tagja van az együttesnek. Mert azért adjunk a lányoknak egy menekülési lehetőséget is: ha nem is jönne össze az olimpiai selejtező, ez a csapat a jövő együttese. Ha megvan a kvalifikációs torna, azt mondhatjuk, felgyorsult az érési folyamat. Szóval, a gyümölcs érik.

Magyar szurkolóként persze hajlamosak vagyunk a türelmetlenségre, főleg, hogy 2008 óta nem szerepeltünk olimpián. Látva a juniorok beilleszkedését a felnőttmezőnybe, együttesünk mentálisan erősnek tetszik, nem hiányzik a felelősségérzet. Remélem, a válogatott a három nagy ellenfélből kettőt legyőzve lép tovább, s onnantól már nem elérhetetlen a cél.