Férfi kézi: Mitől vagyunk feszültek? Ha rájövünk, megmondom! – Győri Mátyás

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2020.09.19. 15:26
A csapaton tapasztalható feszültség okozta a Tatabánya vesztét a Ferencváros elleni bajnokin a férfi kézilabda NB I-ben. A zöld-fehérek végig vezetve nyertek 27–24-re. A mérkőzés után Győri Mátyással és Sipos Adriánnal boncolgattuk a tatabányai vereség okait. 

„Nem úgy álltunk fel a pályára, ahogy megszoktuk, az elején nagyon sok gólt kaptunk, és aztán már csak futottunk az eredmény után – mondta Sipos Adrián. – A rossz kezdés betudható a sok sérülésnek, személy szerint én hétfőn megsérültem, edzés nélkük álltam be a meccsre, valamint Debreczeni Dávid is csak csütörtökön tudott először együtt edzeni a csapattal. Ancsin Gábor pedig ugye a meccs elején sérült meg. Ennek tükrében még nem is ment olyan rosszul, de ma ennyi volt bennünk.”

Győri Mátyás az NSO Tv-nek elárulta, mit mondott Vladan Matics a második félidő elején, amikor gyors egymás utánban kétszer is időt kért.

„Azt mondta, nagyon idegesek vagyunk, ezt éreztem én is, részben magamon is, bár a második félidőben már felszabadultan tudtam játszani. De az első félidőben az egész csapaton érezhető volt ez a feszültség. Hogy mi a feszültség oka? Eddig még nem tudjuk. De ha rájövünk, megmondom!”

Videónkban Sipos Adrián arról is beszél, mennyire viseli meg őket a koronavírus miatt kialakult bizonytalanság, és lélektanilag milyen hatással vannak rájuka Szegedről érkező rossz hírek.

NÉZZE MEG A KÉT VEZETŐEDZŐ, VLADAN MATICS ÉS HORVÁTH ATTILA ÉRTÉKELÉSÉT!

FÉRFI KÉZILABDA NB I
GRUNDFOS-TATABÁNYA KC–FTC 24–27 (12–16)
Tatabánya,
700 néző.Vezette:Bócz L., Wiedemann V.
TATABÁNYA:Wyszomirski – Hornyák P. 2, Ancsin 1, GYŐRI M. 6, Debreczeni 2, Ilyés, Molnár B. 3 (2).Csere:Konecny (kapus), JUHÁSZ Á. 5, Nemes, Balogh Zs. 4, Sipos, Zdolik, Szunajko 1.Edző:Vladan Matics
FTC:ZERNOVIC – Bujdosó 3 (1), SCHÄFFER 5, Bognár A. 1, PORDÁN 4, Nagy Bence 4, Kovacsics 3.Csere:Deményi, Győri K. (kapusok), SCHUCH, Mikita 3, FÜZI 4, Prainer, Andjelics, Ónodi-Jánoskúti.Edző:Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–5. 14. p.: 8–8. 21. p.: 9–14. 38. p.: 14–20. 42. p.: 15–23. 49. p.: 20–24. 55. p.: 22–26
Kiállítások:6, ill. 10 perc

Hétméteresek:2/2, ill. 2/1

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém44146– 85+618
2. Szeged44133– 97+368
3. Gyöngyös431114–103+116
4. FTC22 58– 43+154
5. Tatabánya3111 76– 78 –23
6. Budakalász5113124–148–243
7. Komló211 55– 51 +42
8. Balatonfüred321 74– 78 –42
9. Veszprémi KKFT312 75– 92–172
10. Orosháza312 69– 90–212
11. Cegléd312 61– 86–252
12. Dabas22 48– 52 –40
13. Eger11 27– 32 –50
14. Csurgó33 71– 96–250
Legfrissebb hírek

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
Tegnap, 7:30

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
2026.06.30. 16:23

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
2026.06.30. 09:32

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
2026.06.29. 17:28
Ezek is érdekelhetik