Női kézi BL: a védelmükre építenek az FTC elleni visszavágón is

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 16:19
null
Mehmedovics (jobbra) szerint nem adhatja fel a Podgorica a saját stílusát (Fotó: zrkb.me)
Mint arról beszámoltunk, a női kézilabda Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén 22–19-re kikapott az FTC-Rail Cargo Hungaria a Buducsnoszt Podgoricától. A szombati, népligeti visszavágó előtti sajtótájékoztatón a montenegróiak két játékosa, Majda Mehmedovics és Ema Ramuszovics nyilatkozott.

 

Az első mérkőzésen öt gólt szerző beálló, Ema Ramuszovics a következőket mondta:

„Büszke vagyok a csapatra és az eredményre, amit az első meccsen elértünk. Készen állunk a budapesti csatára is, ahol természetesen a védekezés lesz az ütőkártyánk. Ha ezt megint jól csináljuk, meglesz az eredménye. Az FTC erős ellenfél, de megteszünk mindent annak érdekében, hogy a végeredmény számunkra legyen kedvező. Nem szeretek jóslásokba bocsátkozni, de további motivációt jelent, hogy a negyeddöntőben a Győri ETO ellen játszhatnánk. Lépésenként haladunk, a győzelem reményében.”

Ugyanúgy készülünk, ahogy az első meccsünkre Podgoricában. Célunk, hogy megismételjük a jó dolgokat, főleg a védekezésben. – folytatta csapattársa, a balszélső Majda Mehmedovics.Elégedett vagyok az első meccsel, már tudjuk, mire számíthatunk. Remélem, hogy nem adjuk fel a saját stílusunkat, és jól fogunk szerepelni, annak ellenére, hogy idegenben fogunk játszani és fáradtak voltunk az első meccs után. Mindig előre nézünk, és ha a védekezés a helyén van, akkor reménykedhetünk a győzelemben.”

A visszavágót március 13-án, szombaton 18 órától rendezik a Ferencváros otthonában, az Elek Gyula Arénában.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Szombat, 18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
12 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19
Ezek is érdekelhetik