Férfi kézi BL: Dujsebajev sportszerűségből jelesre vizsgázott a kiesés után – videó

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.08. 17:24
null
Talant Dujsebajev a rivális Nantes kapusát, Emil Nielsent méltatta (Fotó: AFP)
A Kielce férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, Talant Dujsebajev elismerte a csapatát a Bajnokok Ligájából kiejtő Nantes kapusának, Emil Nielsennek a teljesítményét – szerinte a dán játékos jelentette a legnagyobb különbséget a két együttes között.

A Vive Kielce egygólos előnyről várhatta a Nantes elleni visszavágót a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében; 30–30-nál még jól is állt a lengyel csapat, ám végül 31–34-re kikapott, így búcsúzni kényszerült.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Kielce mestere, Talant Dujsebajev rendkívül sportszerűen nyilatkozott, s a rivális dán kapusát, Emil Nielsent méltatta:

„Ez a srác jelentette a legnagyobb különbséget a két együttes között – kezdte Dujsebajev, miközben a mellette ülő Nielsenre mutatott. – Tizenhat-tizenhét védést mutatott be meccsenként, szóval mit is mondhatnék? Gratulálok!” – zárta le, miközben kezet nyújtott a kapusnak.

A jelenetről a BL hivatalos Facebook-oldala közölt felvételt:

A Telekom Veszprém 14 gólos előnnyel vághat neki a csütörtök este 18.45 órakor kezdődő BL-nyolcaddöntő visszavágójának, a Vardar Szkopjével szemben. Amennyiben sikerül a továbbjutás, épp a Nantes ellen léphet pályára a négy közé jutásért.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Kielce (lengyel)–Nantes (francia) 31–34
Továbbjutott: a Nantes, 58–56-os összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Otthon kapott ki a Marseille, megnyerte a párizsi derbit a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.04. 22:46

Ligue 1: gólzápor a hajrában, az Angers legyőzte a Nantes-ot

Francia labdarúgás
2025.12.12. 22:46

Hozta a kötelezőt, és őrzi vezető helyét a Lens

Francia labdarúgás
2025.12.06. 20:50

Nedim Remili: Ha meg tudjuk nyerni ezeket a meccseket, akkor ez fantasztikus idény lesz

Kézilabda
2025.12.05. 08:59

A Szeged nyolc góllal kikapott a BL-címvédő Magdeburg otthonában

Kézilabda
2025.12.04. 20:43

Kellett Corrales utolsó másodperces bravúrja is, a Veszprém legyűrte a Sporting CP-t

Kézilabda
2025.12.04. 20:30
Ezek is érdekelhetik