Kézi: Még azt is elbírtuk, hogy én is pályára léptem – Lékai a Barca legyőzése után

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.09.30. 08:47
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában a Veszprém a címvédő Barcelonát fogadta, és remek játékkal egy góllal legyőzte. Az első félidőben szerzett négygólos előny a szünet után hátrányba fordult, de a végjáték a magyar csapaté lett. A találkozó után Ligetvári Patrik, Lékai Máté és Sipos Adrián nyilatkozott az NSO Tv kamerája előtt.

Ligetvári Patrik szerint a meccs végi izgalmak miatt néhányan megőszülhettek Veszprémben.

„Nagyon hullámzó volt a mérkőzés, de ez egy ilyen szintű ellenféllel szemben benne is van. A Barcelonával játszottunk, azt sem tudom, mikor kapott ki legutóbb. Nagyon jól játszottunk, a védekezésünk az első félidőben kimagaslóan jó volt remek kapusteljesítménnyel, amiből le tudtuk rohanni őket. Voltak hibáink, de ezeket ki kell javítanunk. Legyőztük a világ legjobb csapatát, ebből tudunk erőt meríteni.”

Videónkban azt is elmondja, a találkozó után mit vitt be a Barcelona öltözőjébe.

Lékai Máté pont ilyen kemény mérkőzésre számított.

„Nyilván voltak sérültjeik, de mindig az adott csapatot kell megverni. Óriási küzdelem volt a pályán, még azt is elbírta a Veszprém, hogy én is pályára léptem. Sajnos gyenge teljesítményt nyújtottam, nem tudtam segíteni, de ezért vagyunk jó csapat, mert mindig van, aki átlendítsen a holtponton. Lehet, a következő mérkőzésen fordítva lesz. Az a lényeg, hogy csapat legyünk, küzdjünk a végsőkig. Rengeteg hiba volt a mérkőzésen, rengeteg labdaeladás, hoztunk rossz döntéseket, de a küzdésnek ez lett az eredménye.”

Sipos Adrián sem palástolta boldogságát.

„Nagyon nehéz meccs volt, a második félidőben voltak nehéz pillanataink, de csapatként küzdöttünk a végéig, és a legfontosabb, hogy nyertünk. Nagyon jó érzés volt ismét a fergeteges hangulatban, ami sokat segített nekünk. Boldog vagyok, hogy elindultunk ezen az úton.”

Videónkban a játékosok méltatják a szurkolókat, illetve beszélnek arról is, mekkora erőt lehet meríteni a PSG és a Barcelona legyőzéséből a folytatásra.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
B-CSOPORT

TELEKOM VESZPRÉM–BARCA (spanyol) 29–28 (16–12)
Veszprém Aréna,
5100 néző. Vezette: Horacek, Novotny (csehek).
VESZPRÉM: CORRALES – GASPER MARGUC 8 (4), J. Omar 3, B. Blagotinsek 1, LIGETVÁRI 3, Sipos, Strlek 2. Csere: Cupara (kapus), A. Nilsson 1, Mahé, LAUGE 3, Maqueda 1, NENADICS 5, Manaszkov 2, Lékai. Edző: Momir Ilics
BARCA: PÉREZ DE VARGAS 1 – Janc 2, MEM 4, Makuc, Fabregas 4, LANGARO 5, Á. Fernández 2. Csere: Maciel (kapus), Thiagus Petrus, A. Pujol, A. Gómez 5 (1), B. Soler, I. Parera, M. RICHARDSON 5, Frade, Zein. Edző: Carlos Ortega
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–0. 7. p.: 3–2. 12. p.: 4–5. 19. p.: 9–7. 24. p.: 11–11. 28. p.: 15–12. 35. p.: 18–14. 42. p.: 21–20. 47. p.: 23–23. 52. p.: 24–26. 55. p.: 27–26.
Kiállítások: 12, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Momir Ilics:
– Nagy küzdelemre kényszerített minket a Barcelona, de elégedett voltam a látottakkal, ebben az idényben talán most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. A fordulást követően volt több technikai hibánk, amit a jövőben ki kell javítanunk, de összességében örülök a sikernek.
Carlos Ortega:
– Hihetetlenül kemény összecsapás volt, az első félidő inkább a védekezésről szólt, a támadójátékunk ugyanis nem működött. A második játékrészben visszakapaszkodtunk, az utolsó percekhez közeledve már elég jól álltunk, de Veszprémben sohasem lehet egy meccset lefutottnak tekinteni, az utolsó gólnál elkövetett hibánk pedig sokba került.

Legfrissebb hírek

Sipos Adrián: Örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek

Kézilabda
2026.06.28. 16:39

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
2026.06.28. 05:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik