Férfi kézi: a Barcelona három év után „veszíthet” a spanyol ligában

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.02. 17:48
null
Benali szerepeltetése miatt bukhat pontokat a Barca (Fotó: AFP)
Jusszef Benali jogtalan szerepeltetése miatt a Spanyol Kézilabda-szövetség Versenybizottsága elveheti a Barcelona győzelmét a Torrelavega ellen, és utóbbinak ítélheti a pontokat – írja a Marca.


Jusszef Benali
szerződtetését november 19-én jelentette be a Barca, a hosszú időre kidőlő Luís Frade helyettesítésére érkezett. A katari válogatott beálló november 30-án pályára lépett a Torrelavega ellen 41–28-ra megnyert spanyol bajnokin, melyen három gólt szerzett. A probléma az, hogy ezt a mérkőzést eredetileg október 10-én rendezték volna, de a katalán sztárcsapat Super Globe szereplése miatt elhalasztották. A szabályok értelmében pedig csak olyan kézilabdázó léphetett volna pályára a meccs pótlásán, aki már a keret tagja volt az eredeti időpontban.

A Barca kézilabda-szakosztályát vezető Xavier O'Callaghan elmondta, nem volt céljuk az eredmény manipulálása, és vállalnak minden következményt.

Amennyiben a versenybizottság úgy dönt, hogy a Torrelavega megkapja a pontokat, akkor három év után „veszíthet” a Barca spanyol bajnokit, 2018 áprilisában a Granollers győzte le 29–28-ra. Azóta a Logrono La Rioja elleni döntetlent (2019. március 27., 28–28) leszámítva az összes találkozóját megnyerte.

A Torrelavegának jól jönnének a pontok, hiszen a kiesés ellen harcol, jelenleg a 14. helyen áll a tizenhat csapatos Asobalban.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2025.12.21. 14:50

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
2025.12.21. 14:05

Népsport: csak nem lehetett a magyarokkal „kikukoricázni”

Népsport
2025.12.13. 11:52

Kézilabda: ORV-arannyal búcsúzott 2025-től a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.12. 09:05

Kun Attila: A hangsúly az egyénen van!

Utánpótlássport
2025.12.05. 19:42

Kézilabda: úton a vb felé a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.11.26. 18:01

Ez is sima volt, ismét 40 gól fölé jutott a Veszprém a Kolstad ellen

Kézilabda
2025.11.19. 20:17

Férfi kézi BL: egymásnak esett a két korábbi veszprémi edző, megbüntette őket az EHF

Kézilabda
2025.11.07. 11:17
Ezek is érdekelhetik