Férfi kézi Eb: Matics szerint nem bírták el a nyomást a mieink

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 16:27
null
Vladan Matics szerint a magyarok türelmetlenek voltak (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Vladan Matics, a férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint egyszerűen nem bírta el a nyomást a magyar csapat az Európa-bajnokságon – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

„Kicsit déja vu érzésem van, ugyanez volt a 2019-es dániai világbajnokságon, amelyen Csoki (Csoknyai László) meg én voltunk a válogatott élén. A támadás jó volt, működött, de a védekezés és a kapusteljesítmény nem volt megfelelő” – mondta szerdán az 51 éves, szerb származású edző az M4 Sport Sporthíradójában.

A keddi, izlandiak elleni, vesztes mérkőzés kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar csapat nem tudta megoldani az egy-egy elleni ütközéseket. Szerinte a spanyol stílusú játékhoz válogatták be a játékosokat, ami a nagytestű átlövőkre és beállókra épül.

Matics kiemelte: a magyarok ellen képviselt skandináv játék a gyorslábú kézilabdázókat részesíti előnyben, akik szépen cseleznek és kiszámíthatatlanok, a széleken és betörésekben is erősek, ehhez pedig másfajta játékosok szükségesek.

A Tatabánya korábbi vezetőedzője szerint a magyarok türelmetlenek voltak, könnyű gólokat kaptak, az együttesből mindenki hős akart lenni, de a játékosok egyszerűen nem bírták a nyomást.

A magyar válogatott egy győzelemmel és két vereséggel búcsúzott csoportjában a szlovákokkal közös rendezésű Eb-n, és a 15. helyen végzett. Ez a nemzeti együttes történetének legrosszabb szereplése.

Vladan Matics 2008 és 2010 között a férfi válogatott másodedzője volt, majd 2018-tól Csoknyai Lászlóval közösen szövetségi kapitánynak nevezték ki. 2019 júniusában Gulyás István vette át a csapat irányítását.

B-CSOPORT (BUDAPEST)
1. 13.20.30MAGYARORSZÁG–Hollandia28–31
1. 14.20.30Portugália–Izland
24–28
1. 16.18.00Portugália–MAGYARORSZÁG
30–31
1. 16.20.30Izland–Hollandia29–28
1. 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁG31–30
1. 18.20.30Hollandia–Portugália
32–31
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Izland 3 3 88–82 +6 6
2. Hollandia 3 2 1 91–88 +3 4
3. MAGYARORSZÁG 3 1 2 89–92 –3 2
4. Portugália3385–91–60

AZ EB VÉGEREDMÉNYE

13. Csehország
14. Szerbia
15. MAGYARORSZÁG
16. Szlovénia
17. Fehéroroszország
18. Szlovákia
19. Portugália
20. Ausztria
21. Litvánia
22. Észak-Macedónia
23. Bosznia-Hercegovina
24. Ukrajna

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2 perce

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14

Nincs újabb finálé a horvátoknak, a németek tíz év után ismét Eb-döntőt játszhatnak

Kézilabda
2026.01.30. 19:24

Utolsó másodpercben szerzett góllal története legjobb helyezését érte el Portugália a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.30. 16:52

„Úgy pakolnak fel minket a buszra, mint a fagyasztott csirkéket” – kifakadt a horvát kéziválogatott szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.01.29. 20:30
Ezek is érdekelhetik