Ünnep vagy sem? – Vincze Szabolcs jegyzete

A kézilabdavilág minden év januárjában ünnepel, hiszen éves váltással akkor rendezik a férfi világ- és az Európa-bajnokságot, a legtöbbet pedig általában a rendező ország szurkolói profitálhatnak az eseményből, hiszen testközelbe hozza a sportág elitjét. Ebben idén, a magyar-szlovák közös rendezésű kontinensviadalon sem volt hiba.

Ugyanakkor házigazdaként nyilván azt szerettük volna, ha ez a két és fél hét nemcsak a sportágtól, hanem elsősorban a magyar kézilabdától hangos. Ha nemcsak Mikkel Hansen, Sander Sagosen, Aleix Gómez, Dika Mem vagy Luc Steins varázsol a pályán, hanem Bánhidi Bence, Lékai Máté, Szita Zoltán, Máthé Dominik vagy Bodó Richárd. Márpedig hiába a gyönyörű csarnok, a sztárok parádéja, a telt ház és az óriási hangulat, ezt az Európa-bajnokságot nem lehet a magyar csapat kudarca nélkül értékelni.

Sokszor halljuk, hogy a magyar szurkolóknak csak a győzelem elfogadható, de ezzel jelen esetben nem értek egyet. Sőt, úgy gondolom, a drukkerek ezúttal kifejezetten reálisan értékelik válogatottunkat, amely a három szoros csoportmeccs alapján ugyan nem bőgött le, de teljesítménye csalódást keltett, története leggyengébb Eb-szereplésén van túl. Sajnos egyáltalán nem tudott felnőni a feladathoz, nem tudta átugrani a lécet.

Ahhoz nem fér kétség, hogy a magyar csapat a szívét-lelkét kitette a pályán, de azt is tudomásul kell venni, hogy 2022-ben ez már nem elég. Hiába középre irányul a taktikánk, ez az Eb újra bizonyította, mekkora szükség van a szélekre, és hiába vagyunk magasak és erősek, gyorsaság nélkül ez már közel sem olyan hatékony, mint akár csak tíz éve. Elfogadhatjuk, hogy nem úgy sikerült ez az Eb, ahogyan szerettük volna, mert van ilyen a sportban, de ha nem tanulunk belőle, újabb esélyt szalasztunk el.

Mivel a létesítmények már megvannak, a hazai szurkolók pedig simán megtöltötték a húszezres népligeti arénát, hazánk bizonyította, hogy bármikor képes újabb kézilabda-világversenyt rendezni. Minden bizonnyal fog is, de ahhoz, hogy valóban ünnepelhessünk, az kell, hogy a magyar kézilabda átlépje végre a saját árnyékát.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!