Szenvedni felfelé – Bobory Balázs jegyzete

Ne fogjuk vissza magunkat, most lehet és kell is dicsérni a magyar női kézilabda-válogatott játékosait, szakmai és technikai stábját. Golovin Vlagyimir együttese az előzetesen vártnál jobb szerepléssel jutott ki a novemberi Európa-bajnokságra, és úgy tűnik, kezd kialakulni az alapjátéka, amely a későbbiekben tovább fejlődhet, s ha így lesz, talán sikerül a nemzetközi mezőnyben markánsabb életjeleket mutatnia.

A mieink a világbajnoki negyedik spanyolokat utasították maguk mögé csoportjukban, de ne felejtsük, nem esik kisebb súllyal a latba az a tény sem, hogy a másik két riválissal, azaz Szlovákiával és Portugáliával szemben is hozták a kötelezőt, egyetlen pontot sem veszítettek az ellenük vívott összesen négy mérkőzésen.

Szóval most van minek örülni, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a tényezőket sem, amelyek továbbra is a gyenge pontjai lehetnek ennek a csapatnak. Az első ezek közül nyilvánvalóan továbbra is a rutin hiánya, hiszen a válogatottnál egyébként már évek óta jól látható fiatalítás zajlik, csak éppen van, amikor a fokozatosság elve kényszerűségből sérül, például amikor az irányítók, nevezetesen Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita egyszerre esnek ki hosszú időre sérülés miatt. Az sem lenne baj, ha a fiatalok közül egyre többen játszanának Bajnokok Ligája-meccseken, mert a nagy intenzitású, magas hőfokú mérkőzéseket nem lehet edzéseken modellezni, és a világversenyeken bizony a legjobbakkal találkoznak azok, akik itthon a Váccal, a Mosonmagyaróvárral vagy éppen az MTK-val érnek el a saját szintjükön egyébként nagyon szép eredményeket.

Szerencsére Golovin Vlagyimir kapitány nagyon jól ismeri ezeket a lányokat, hiszen többükkel kimagasló sikereket ért el utánpótlás-világversenyeken, azonban most már mindenki tapasztalja, hogy a felnőttek között mennyivel más, élesebb a versengés, és milyen nehéz jó eredményt elérni. Pedig amikor Háfra Noémiék junior-világbajnokok lettek, majd az utánuk következő korosztályok is szállították az érmeket, értelemszerűen arra számított mindenki, hogy női válogatottunk hamarosan a felnőttek között is a legjobbak közé érkezik.

Erre valószínűleg még egy kicsit várni kell, de többnyire nem is szerencsés, ha egy csapat fejlődéséből kimaradnak lépcsőfokok.

A Golovin-együttes most mintha elindult volna felfelé, de még messze a legfelső emelet, mászni kell, szenvedni, izzadni azokon a lépcsőkön továbbra is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!