Férfi kézi: Pásztor István szervezett, átgondolt rendszert épít a Fradinál

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 19:02
Pásztor István irányításával megkezdte a felkészülést a következő idényre a Ferencváros férfi kézilabdacsapata. Az Európa-liga selejtezőjében induló együttes új vezetőedzőjével beszélgetett az NSO Tv.

„Olyan koncepciót szeretnék megvalósítani a Ferencvárosnál, amely a játék minden elemében szervezett, átgondolt. Építek arra, hogy a játékosok ebben partnerek, és átlátható rendszert akarnak, amelyben mindenki pontosan tudja a helyét, s hogy mikor mit kell csinálnia. Ha hibáznak, azt felismerjék anélkül is, hogy én a pálya mellől kiabálnék velük” – vázolta fel röviden Pásztor István az elképzeléseit a csapatépítésről. A korábbi, 215-szörös válogatott balszélső arról is beszélt, hogy sokáig dilemmázott, szakvezetőként vagy edzőként szeretne-e dolgozni, de be kellett látnia, hogy a pálya az igazi közege, ott érzi magát otthon.

Videónkban beszél az első edzések benyomásairól, az újonnan érkező játékosok szerepéről, az Európa-liga-selejtező adta motivációról, valamint kitért arra is, mennyi szerepet kaphatnak az idényben a Fradi saját nevelésű fiataljai.

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
Tegnap, 16:47

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik