Női kézi: súlyos sérülése után megműtötték a Fradi szélsőjét

R. P.R. P.
2022.11.28. 18:19
null
Kovács Anettre hosszú ideig nem számíthat az FTC (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Az FTC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Kovács Anett megsérült az egyik edzésen, meg kellett műteni, így ebben az évadban várhatóan már nem léphet pályára.

 

„Anett térdében egy rossz leérkezés következtében teljesen elszakadt az elülső keresztszalag, amelyet műtéti úton kellett pótolni. A porc szerencsére nem szakadt el, de a rehabilitáció így is mintegy nyolc hónapot vesz majd igénybe” – adott tájékoztatást az FTC orvosa, dr. Pavlik Attila.

Kovács Anett pár hét múlva kezdheti meg a rehabilitációt.

„Egyből fájt a lábam, amikor földet értem, elkezdett zsibbadni, úgyhogy tudtam, hogy sajnos komoly sérülésről van szó, mert nyolc évvel ezelőtt a másik lábammal történt hasonló – mondta Kovács Anett. – Lelkileg összetörtem abban a percben, mert tudtam, hogy sok időt kell majd kihagynom, de most már túl vagyok a műtéten, pozitívan tekintek előre, és hamarosan elkezdhetem a munkát gőzerővel.”

Legfrissebb hírek

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
4 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
7 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
8 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
23 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
Tegnap, 17:38

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
Tegnap, 15:43