Női kézi BL: az Esbjerg kettős győzelemmel búcsúztatta a Brestet

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 15:29
null
Henny Reistad (balra) ismét vezére volt a Brestet kettős győzelemmel búcsúztató Esbjergnek (Fotó: AFP)
A dán Esbjerg Henny Reistad vezérletével az idegenbeli háromgólos siker után hazai pályán is három találattal, 27–24-re nyert a francia Brest Bretagne ellen és kettős győzelemmel jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ahol a román CSM Bucuresti lesz az ellenfele.

 

Az első mérkőzésen elért 28–25-ös idegenbeli győzelemnek köszönhetően nyugodtan játszhatott a három korábbi magyarországi légióst, az Itana Grbicset, Julie Foggeát és Coralie Lassource-t foglalkoztató francia Brest ellen a dán Esbjerg, amely ugyan nagy előnyt nem tudott kialakítani az első félidőben, de Henny Reistad és Mette Tranborg góljaival így is lépéselőnyben volt.

 

 

A második 30 percben pedig ritmust váltottak a dánok és előnyüket fokozatosan növelve 21–16-ra is vezettek, végül magabiztos második félidei játékkal nyertek 27–24-re és kettős győzelemmel jutottak a legjobb nyolc közé, ahol a román CSM Bucuresti lesz az ellenfelük.

A mérkőzés legjobbja a kilenc lövésből hat gólt szerző Henny Reistad lett, a dánoktól Mette Tranborg öt góllal zárt, ahogy a franciáknál Jenny Carlson is.

 


 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Esbjerg (dán)–Brest Bretagne (francia) 27–24 (14–12)
Továbbjutott:
az Esbjerg, kettős győzelemmel, 55–49-es összesítéssel

KÉSŐBB
Rapid Bucuresti (román)–Krim Ljubljana (szlovén) 30–24 (12–8)
Továbbjutott: a Rapid Bucuresti, 54–53-as összesítéssel


KORÁBBAN
Odense (dán)–Storhamar (norvég) 30–30

Továbbjutott: az Odense, 60–52-es összesítéssel

Budocsnoszt Podgorica (montenegrói)–FTC-Rail Cargo Hungaria 22–27
Továbbjutott: az FTC-Rail Cargo Hungaria, kettős győzelemmel, 55–46-os összesítéssel

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Odense (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Metz (francia)
Rapid Bucuresti (román)–Vipers Kristiansand (norvég)
Esbjerg (dán)–CSM Bucuresti (román)

 

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
10 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

Hazai győzelemmel kezdte a női kézi BL-t a Gloria Bistrita

Kézilabda
2025.09.06. 18:11
Ezek is érdekelhetik