Megvan a bajnok! – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
2023.04.01. 22:58

Nem kérdés, a női kézilabda-bajnokságban eldőlt az aranyérem sorsa.

Egészen biztos, hogy az ETO mestere, Ambros Martín most hevesen tiltakozna fenti megállapítás ellen, mert van még jó néhány forduló a zárásig, viszont immár vesztett pontok tekintetében és egymás elleni eredményben is jobban állnak a Rába-partiak, vagyis a versenyfutás – ismerve a magyar mezőnyt – eldőlt.

Itt pontot is tehetnénk, azonban az évad legfontosabb része mindkét együttes számára a szombati rangadóval kezdődött, és nem mindegy, hogy ezután milyen érzésekkel folytatódik a nagy menetelés. Mindkét együttes Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készül, és ott van még a Magyar Kupa négyes döntője is, amelyben könnyedén összefuthatnak egymással a felek.

Ami biztos, az ETO elképesztő ritmust fogott, és ha ezt tartósítani tudja, az ijesztő lehet – nemcsak a Ferencváros, hanem egész Európa számára is. Ráadásul nagyon egységes, szervezett volt a győri alakulat, ami a csapatszellemet és az önbizalmat tovább erősítheti, és erre szükség is lesz, mert bőven lehetnek még nehéz pillanatok a hátralévő valamivel több mint két hónapban.

Hogy a Ferencvárosnál miként csapódik le ez a vereség, jó kérdés. Elek Gábor együttese egyrészt megtapasztalta, hogy a Metz ellen BL-negyeddöntőben nagyjából milyen erősségű, szervezettségű ellenfél vár rá, ez olyan lecke volt, amelyből lehet tanulni. Másrészt azonban a játékosok saját magukba vetett hitét ingathatja meg egy ilyen összecsapás, ami visszaüthet, amikor hasonló szituációba kerülnek. Szóval Elek Gábornak megint nemcsak edzőnek, hanem a lehető legjobb pedagógusnak is kell lennie, hogy hitet öntsön a játékosaiba.

Nem kérdés, az ETO-nak frissebb, gyorsabb, mélyebb a kerete a rutinos ferencvárosiakénál, és ennek is nagy szerepe lehet, amikor egy csapat erőltetett menetben van. Ettől függetlenül ne írjuk le a Fradit, hiszen egy évvel ezelőtt sem sokan számítottak rá, hogy az idény hajrájában a bajnokságban is tud kellemetlenséget okozni nagy riválisának, a kupában pedig meg is lepte az ETO-t.

A legfontosabb azonban az lenne, hogy a magyar együttesek – nem csak az élcsapataink – minél több ilyen hangulatú, hőfokú mérkőzésen szerepeljenek, mert ez garantálná válogatottunk előrelépését is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
21 órája

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12
Ezek is érdekelhetik