Kézilabda: a Veszprém és a Győr is szoros meccsen nyert

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 21:17
null
Megküzdött a győzelemért a Veszprém (Fotó: handballveszprem.hu)
A Telekom Veszprém és Győri Audi ETO KC is szoros meccseket nyert, a Szeged négy góllal győzött, míg a Ferencváros négy góllal kapott ki szombaton felkészülési kézilabdatornákon, illetve -mérkőzéseken.

 

A Telekom Veszprém Portugáliában vesz részt felkészülési tornán, aminek a második mérkőzését is megnyerte, most azonban már jobban megizzadt a végére. A Porto ellen léptek pályára a veszprémiek, akik a második játékrész végén egy 7–1-es sorozattal fordították a maguk javára a találkozót, és végül háromgólos győzelmet arattak.

A Szeged Sélestatban 30–26-ra legyőzte a Chambéryt, így vasárnap a Nantes ellen játszhatja a felkészülési torna döntőjét.

A nőknél az ETO nem találta a Nantes elleni felkészüli mérkőzésén a ritmust, amin nem segített, hogy Fodor Csenge az első játékrészben térdsérülést szenvedett, így a félidőben kórházba kellett szállítani. Viszont a kisalföldiek ennek ellenére is fel tudtak állni négygólos hátrányból és 31–30-re megnyerték a találkozót.

Az FTC ugyan jó hírrel kezdte a Krim Ljubljana elleni elődöntőt a metzi felkészülési tornén, hiszen visszatért a 2022 végén megsérülő Béatrice Edwige ismét, de a győzelemhez ez sem volt elég. A meccs folyamán többször is úgy tűnt, hogy megfordíthatja a találkozót a Fradi, de a hajrában már nem tudott felzárkózni, így a szlovénok nyertek 30–26-ra.

A Szeged végig vezetve 30–26-ra nyert a Sélestatban zajló nemzetközi torna elődöntőjében a francia Chambéry ellen, így vasárnap a Nantes ellen vívja a döntőt.

KÉZILABDA
25. NEMZETKÖZI VISEUI FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI TORNA
Telekom Veszprém
–FC Porto (portugál) 34–31

FÉRFI NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, SÉLESTAT
Chambéry (francia)–OTP Bank-Pick Szeged 26–30

NŐI NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, METZ
ELŐDÖNTŐ
FTC–Krim Ljubljana (szlovén) 26–30

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Győri Audi ETO KC–
Nantes (francia) 31–30

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 20:01

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:37

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24
Ezek is érdekelhetik